Index Vakbarát Hírportál

Nem indult zökkenőmentesen az idősávos bevásárlás

2020. március 29., vasárnap 07:53 | aznap frissítve

Kijárási korlátozást jelentett be pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, és ez a szombattól életbe lépő korlátozás tartalmaz egy olyan kitételt is, amely szerint 9 és 12 óra között csak 65 év felettiek tartózkodhatnak a még nyitva tartó élelmiszerboltokban, patikákban, piacokon és drogériákban.

Beszámoltunk arról, hogy a Tescóban hangosbemondóval terelik az embereket, és hogy a CBA-ban voltak, akik nemtetszésüket fejezték ki az új szabállyal kapcsolatban.

Szombat délelőtt mi is megnéztük a Lehel piacot a kérdéses idősávban, de emellett sok levelet is kaptunk, amelyben az olvasók leírták, mik az első benyomásaik a korlátozással kapcsolatban. 

Nem olyan vész, mama! Hát, magának nem, kapja is el akkor!

Kérdéses volt, hogy mit jelent ez majd az alkalmazottak számára, hiszen nekik kell ellenőrizni a vásárlók életkorát. Egyik olvasónknak pozitív tapasztalatai voltak:

Kicsit félve mentem be dolgozni, mert: mi van akkor ha sok "fiatal" jön 9-től délig; hogyan tartóztatják fel őket? Kellemesen csalódtam: 9-kor kb. az utolsó 65 év alatti is a pénztáraknál állt, az idősebb korosztály pedig 5-10 perc múlva kezdett megjönni. Ezalatt a pár perc alatt csak egy vásárló jött, aki csak annyit kérdezett, hogy "elmúlt már 9 óra?" és el is ment. 

Többen írták, hogy az a bajuk az intézkedéssel, hogy válogatás nélkül vonatkozik minden boltra, így azok a boltok, ahova nem járnak idősek, üresen panganak az érintett idősávban.

Ezzel a rendelkezéssel az a baj, hogy vannak olyan kisboltok, főleg új építésű lakó környezetben, ahol csak nagyon kis számban élnek olyan 65 éven felüliek akik kénytelenek maguknak bevásárolni. Már beszéltem olyan bolt tulajdonossal, aki a szombati nyitva tartást (9-14) már meg fogja szüntetni és ez az alkalmazottak fizetését is érinteni fogja.

Nyitástól 9 óráig nagyon nagy forgalom volt (kb. 150 autó) . 9 után pangás volt (5-7 autó) 12 óráig. Ezt a parkolóból tudom. 12 után kis forgalom volt. Ekkor én is vásároltam.

Sajnos az élelmiszer kisboltokban 9-12 óráig 2-3 nyugdíjas vásárol, amely nem elég az üzlet továbbműködéséhez.

Nagy eltérések lehetnek a boltok között a lebonyolításban is, egyik olvasónk arról ír, hogy minden rendben volt.

Ma délelőtt Érden a parkvárosi Penny-ben voltunk 9 és 12 óra között, de minden rendben ment. A biztonsági őr a bejáratnál állt, mindenkit üdvözölt. Az üzletben kevesen voltak, simán ment a vásárlás.

Máshol azonban a tettlegességig fajult a dolog, amikor a személyzet délután egy idős vásárlót megpróbált megakadályozni a boltba bejutásban.

Bementem a Tescóba, és a biztonsági őr éppen közelharcot vívott pár nyugdíjassal, mert dél után akartak bemenni. Fú... Csúnya alázás volt az idős hölgyek részéről szóban, némelyik tettlegességig ment, és mikor a biztonsági őr el akarta venni tőle a kosarat, sípcsonton vágta vele az őrt.

Van, aki szerint ennyi kényelmetlenséget el kell viselniük az embereknek az idősek érdekében.

Nem tudom elképzelni sem, milyen háztartást vezet valaki, ha nem tud 3 órát kibírni, míg idős emberek bevásárolnak, hogy ne rohanjon pont akkor.

Mások szerint viszont az a baj, hogy így azok sem tudnak bevásárolni, akik az idősek helyett mennének, megkímélve ezzel őket az utcára lépéstől.

Bár én a hetvenediket taposom, és voltam bevásárolni az engedélyezett 9-12 óra közötti idősávban, de ezt az illetékeseknek sürgősen át kell gondolni, mert ez egy rossz döntés!! A legtöbb vásárló 65 év alatti, sok idős embernek éppen ők segítenek (akár családtag, ismerős, vagy éppen sok településen szervezetten oldják meg önkéntesek).

A gyógyszertárakra NEM jó ötlet ez a rendelet, többnyire nem az idősek mennek el kiváltani a receptjeiket...

Visszatérő érv volt a beérkező levelek között, hogy sokan csak hétvégén érnek rá bevásárolni, így örülnének neki, ha a hétvégékre nem vonatkozna ez a korlátozás.

Nagyon átgondolatlan volt az időkorlát kijelölése, és főleg az, hogy nem szelektál bolttípusonként, és hétvége illetve munkanap szerint. És egyáltalán nem veszi figyelembe az emberek vásárlási szokásait. Mi például, akik dolgozunk, függetlenül attól, hogy munkahely vagy home office, szombat délelőtt tudunk piacra menni.

Egyetértek azzal, aki felvetette, hogy csak hét közben legyen a 9-12 óra között a 65 év felettieknek a vásárlási lehetőség. Hétvégét hagyjuk meg azoknak, akik hét közben dolgoznak. 72 éves vagyok. Vírusmentes időben is a vásárlást általában ekkor intézem.

Több olyan észrevétel is érkezett, hogy elég lenne egy rövidebb idő is az időseknek.

"72 éves vagyok, de az a véleményem hogy sok és felesleges a 3 óra időtartam. Szerintem is elég lenne két órahossza idő az időseknek a vásárlásra és reggel 8-tól 10-ig. Ugyanis a kisgyermekes anyukák 10-11 órakor járnak vásárolni a kisgyermekkel mert addigra reggeliznek, elkészítik a kicsit. Az idő is jobb."

Egyetértek a rövidebb időkerettel, 10-12 óra között, de a hétvégi tiltást nem támogatom, így is óriási az idősökkel szembeni ellenérzés, nem kell „föntről” még jobban szítani, a rendelkezés védi az öregeket (elméletileg), nem arra van, hogy a fiataloknak velünk szemben több joga keletkezzen.

Mások arra panaszkodnak, hogy a 9 előtti idősávban próbálták meg letudni a bevásárlást, de már akkor is időseket láttak a pultoknál.

Zalaegerszeg reggel hatkor sőt előtte már a piacon voltak az öregek! Direkt azért mentem le hogy ne délután kelljen menni ! Olyan meglepetés ért, hogy csak na! Azt hittem hogy egy idős se lesz ... hát ehhez képest szégyen de én voltam fiatal... 

Családi vállalkozásunk egy kis élelmiszerbolt egy sétány közepén. Mai szombati napon édesapám dolgozott. Az idősek szokásosan már reggel 6-7 körül mentek a szokásos termékeket beszerezni, de ugye a vezetők felelőssége, hogy az új kormányrendeletet betartsák, így édesapám nem szolgálta ki őket.

14 óra körül mentem le a lakásomhoz közeli Sparba, mikor megláttam egy 65 év feletti idős bácsit. Persze nem az "egészségügyi sétájára" indult... Szépen besétált a Sparba és senki meg se kérdezte, és nem is mondta neki hogy fáradjon ki, nem is igazoltatta... 

De olyan levél is jött, amelyben pont arról számolt be az írója, hogy fiatalokat látott az időseknek fenntartott idősávban.

A Kolosy téri Tescóba ugrottam be, és azt láttam, hogy az idősebbek látogatási idejében fiatalok is nyugodtan járkálnak a polcok között. 

Utóbbival kapcsolatban a Tesco azt a tájékoztatást adta, hogy az üzletben tartózkodó fiatalok nem vásárlók, hanem szerződéses munkatársak, akik szabadon az üzletben tartózkodhatnak 9 és 12 között is. 

(Borítókép: Rendőrök és egy közterület-felügyelő egy idős vásárlóval beszélgetnek az egri piaccsarnokban a kijárási korlátozás kezdetének napján 2020. március 28-án. Fotó: MTI/Komka Péter)

Rovatok