Index Vakbarát Hírportál

Szerdától a szombati menetrend szerint jár a BKV a hétköznapokon

2020. március 30., hétfő 18:49 | aznap frissítve

Budapesten 80-90 százalékkal visszaesett a tömegközlekedők száma, ezért nem indokolt, hogy továbbra is a tanszüneti közlekedési rendet tartsa a fővárosi tömegközlekedés a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői közleménye szerint. A BKK szerint számos európai nagyvárosban ritkították a közösségi közlekedésben a járatindulásokat.

Ahogy arról korában már beszámoltunk, Budapesten áprilistól, azaz szerdától életbe lép egy új, a szombati menetrenden alapuló menetrend. A BKK közleménye szerint a megszokott szombatinál számos frekventált vonalon sűrűbb közlekedést biztosít az új menetrend bevezetése. 

Csúcsidőben a metró-, valamint a nagyobb forgalmat bonyolító villamos- és buszvonalakon továbbra is a forgalomhoz mérten sűrű járatindulásra lehet számítani

– ígéri a közlemény, amely Bécs, Berlin, Róma, Prága, Bukarest, München, Milánó járványhelyzethez igazodó közlekedését is összefoglalja. Ebből kiderül, hogy

Bár Budapesten szerdától szombati menetrend lép életbe, de csúcsidőben több frekventált vonalon a szombatinál sűrűbben indulnak majd a járatok. Azért, hogy az utasok a BKV-n megfelelő távolságot tarthassanak egymástól, egyes vonalakon a megszokottnál nagyobb befogadóképességű csuklós járművek közlekednek majd.

A 100E reptéri gyorsjárat közlekedése ideiglenesen szünetel, a repülőtér most csak a Nagyvárad térről induló 200E busszal lesz megközelíthető.

A járványügyi intézkedések miatt most jelképes, 100 forintos összegért lehet használni a fővárosi közbringarendszert, a MOL Bubit. Ezzel egy időben, az egyszerűbb használat érdekében a BKK pilot jelleggel bevezette az online regisztráció lehetőségét is.

Rovatok