Index Vakbarát Hírportál

A parlamenti frakcióik segíthetik ki a vírus miatt kivéreztetett pártokat

2020. április 29., szerda 10:02

Miután a kormány az egyik kezével elvett egy jó adag pénzt a pártoktól, egészen pontosan az idei állami támogatásuk felét fizetteti be velük a vírusvédelmi alapba, most egy törvénytervezettel a Fidesz némileg enyhítené a pénzhiányt. A lényege, hogy az állami pénzből külön is gazdálkodó parlamenti frakciók támogatást nyújthatnak az országos listán mandátumot szerzett pártjuknak.

A tervezet indokolása szerint "a pártok is jellemzően aktív társadalmi szerepet vállalnak a koronavírus elleni védekezésben. Erre, valamint a 2020. évben a pártokat érintő elvonásra figyelemmel a Javaslat megteremti a lehetőséget, hogy az országgyűlési képviselőcsoportok a működési feltételeiket biztosító kereteik meghatározott részéről lemondhassanak, és azt az országos listán mandátumot szerzett pártjuk részére támogatás formájában felajánlhassák 2020. december 31-ig."

A Fidesz az ötletet már kedden délután közleményben adta ki, ebben az áll, hogy "a Fidesz képviselőcsoportja ma arra tett javaslatot, hogy egy törvény-módosítás elfogadásával a parlament tegye lehetővé, hogy csak az idei évben a frakciók - kizárólag a megtakarításaik terhére - átcsoportosíthassanak forrást a pártjuknak. Az helyes, hogy a kormány a koronavírus elleni védekezés kapcsán bevonta a pártokat a közös teherviselésbe, és elvonta minden párt állami támogatásának felét. Az átcsoportosításra vonatkozó javaslat technikai módosítás, költségvetési többletforrást nem igényel", írták.

A Népszava azt írta, hogy számításaik szerint a 20 képviselővel rendelkező Jobbik frakciója mintegy 272 millió forint állami támogatással gazdálkodik, a 9 fős DK frakció 124,6 millió forintot kap. Az MSZP. az LMP és a Párbeszéd sorrendben 207, 83 és 69 millió forintot kap. Ebből tudják megsegíteni saját pártjaikat, amelyeknek nagyjából hasonló nagyságrendű érvágást jelent az állami támogatás felezése.

Rovatok