Index Vakbarát Hírportál

Két fővárosi iskolában május végén befejezik a digitális oktatást

2020. május 20., szerda 13:44 | aznap frissítve

Tájékoztatom Önöket, hogy 2020. május 29-én befejeződik a digitális tanrend. Június 2-tól kollégáim nem tartanak online órákat, nem adnak házi feladatot, nem értékelnek.

Ezt a levelet küldte ki egy fővárosi általános iskola igazgatója a szülőknek kedden. Azt írja: „Június 2-től lehetőség van arra, hogy a gyerekek visszajöjjenek az iskolába.” Egy online kérdőíven keresztül mérik fel az ügyeleti igényeket.  

Júniusban amúgy sincs már rendes oktatás

A szülők érdekében született ez a döntés, mondta megkeresésünkre az iskola igazgatója, aki kérte, hogy a neve és az iskola neve ne szerepeljen a cikkben. Mint fogalmazott, már elég érdemjegy született ahhoz, hogy a tanárok le tudják zárni a tanévet, júniusban pedig amúgy is már csak tanulmányi kirándulások, erdei iskolák szoktak lenni, ezeket viszont idén a járvány miatt el kellett halasztani. 

A szülőknek extra terhelést jelent a digitális oktatás, és sokan már nem tudnak otthonról dolgozni, vissza kell menniük a munkahelyükre, tette hozzá az igazgató. Eddig összevont ügyeletek voltak a tankerületben, de az elmúlt napokban egyre több szülő jelezte, hogy már nem tudja megoldani az otthoni felügyeletet.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem indul újra a tanítás, mindössze felügyeletet biztosítunk

– hangsúlyozta az igazgató az Indexnek. 

ARRA A KÉRDÉSÜNKRE viszont NEM VÁLASZOLT, HOGY a digitális oktatás befejezéséről ő DÖNTHETETT-E, VAGY A TANKERÜLETTŐL, ESETLEG A KLEBElSBERG KÖZPONTBÓL JÖTT ERRE VONATKOZÓ UTASÍTÁS. 

Maximum tíz diák lehet egy tanteremben

„Mint derült égből a villámcsapás. Felfoghatatlan és felháborító, ráadásul nálunk (szerencsére mindkét gyerekemnél) egy remekül működő, jól kitalált digitális rendszert csesznek megint szét. – írta felháborodottan egy olvasónk, akinek abba az iskolába járnak gyermekei, ahonnan a fenti levelet kiküldték. Szerinte kapkodva, átgondolatlanul hozták meg a döntést a digitális oktatás május végi beszüntetéséről, ami "méltatlan a pedagógusok, a gyerekek és a szülők iránt is."

Nem egyedi esetről van szó. A kerület egy másik iskolájában is hasonló levelet kaptak a szülők a hét elején. Ebben is arról írnak, hogy május végén lezárul a digitális oktatás, és június 2-től felügyeletet biztosítanak az iskolában az alsós gyerekeknek.

Hangsúlyozzák, hogy a biztonsági előírásokat maximálisan be kell majd tartani. Legfeljebb tíz fő lehet egy tanteremben, maszkot kell viselni, és odafigyelnek arra is, hogy tartsák a megfelelő távolságot egymástól. „Nem kötelező, lehetőség azoknak a gyerekeknek, szülőknek, ahol komoly gondot jelent az otthoni felügyelet” – fogalmaz az igazgató. Természetesen őt is kerestük telefonon, levélben, de cikkünk megjelenéséig nem reagált. 

Csak későbbre várható hivatalos döntés

Mint ahogy a Klebelsberg Központnak is hiába írtunk, még nem érkezett válasz. Kíváncsiak voltunk, az iskolák saját hatáskörben dönthetnek-e arról, hogy korábban befejezik a digitális oktatást, vagy erről feljebb született-e már hivatalos döntés. 

Szerdán megkérdeztük erről az operatív törzset is, de nem kaptunk választ.

Az óvodákat és iskolákat érintő további változtatások lehetőségét még vizsgálja a minisztérium és a kormány. Amint a döntések megszületnek, arról a szokásos módon azonnal tájékoztatjuk a közvéleményt.

Ezt válaszolta ugyanakkor még kedden a Koronavírus Sajtóközpont megkeresésünkre.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után válaszolt a Klebelsberg Központ. Megerősítették, hogy a a tantermen kívüli, digitális munkarend jelenleg is hatályban van. "Ennek feloldásáról, és a tantermi oktatás ismételt bevezetéséről a Kormány jogosult dönteni" - írják. Hozzátették, a jogszabály lehetőséget biztosít a szülőknek arra, hogy gyermekfelügyeletet igényeljenek az iskolákban. 

Megosztja a júniusi nyitás a szakértőket is

„Véleményünk szerint a tantermi oktatást két hétre újraindítani járványügyi szempontból kockázatos, szervezésileg megvalósíthatatlan” – írta állásfoglalásában a Civil Közoktatási Platform.

Szerintük az iskolák júniusi nyitása gazdasági szempontból nem jelent megoldást, az oktatási haszna pedig kétséges.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a múlt héten arról nyilatkozott egy interjúban, hogy az oktatási akciócsoport komoly megbeszélést folytatott azzal kapcsolatban, hogy van-e értelme júniusban újraindítani az iskolai oktatást, és ha igen, akkor az ország mely területein, milyen évfolyamokon. Meglátásuk szerint

ERRE AZ ELSŐ NÉGY OSZTÁLYBAN LENNE LEHETŐSÉG, A KÖTELEZŐSÉGET AZONBAN KÉNYES KÉRDÉSNEK TARTJÁK, MIUTÁN BIZTOSAN VANNAK OLYAN SZÜLŐK, AKIK FÉLTIK VISSZAENGEDNI A GYERMEKÜKET AZ ISKOLAPADBA.

A párhuzamos, vagyis az egyszerre történő digitális és helyi oktatást viszont semmiképp sem támogatnák, hiszen erre megfelelő munkaerő sincsen, tette hozzá Horváth Péter. Mindenesetre az oktatási akciócsoport azt támogatta, hogy ha valakik, akkor az első–negyedik évfolyamosok térhetnének vissza, elsősorban azokon a településeken, ahol kisebb mértékű a fertőzöttség. Továbbá azt is javasolták már a kormánynak, hogy

A TELEPÜLÉSEKNEK ÉS AZ ISKOLÁKNAK LEHETŐSÉGÜK LEGYEN ELDÖNTENIÜK, MIT TÁMOGATNAK, ÉS MIT NEM.

Hozzátette: 

az oktatási munkacsoport kizárólag javaslatokat tud tenni, a döntés meghozatala a kormány dolga.

Kedden szavazást írtunk ki, kíváncsiak voltunk, hogy olvasóink szerint újra kellene-e indítani az iskolai oktatást júniusban. Egy nap alatt több mint 50 ezren voksoltak, és a szavazók nagy többsége szerint teljesen felesleges lenne ebben a tanévben már újraindítani az iskolai oktatást, jól megy a tanulás otthonról is.

(Borítókép:  Egy általános iskola tanulói otthonukban tanulnak 2020. március 18-án. - fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok