Index Vakbarát Hírportál

Ügyészség: Szakértői vélemény készült Donáth László zaklatási ügyében

2020. május 22., péntek 13:23 | aznap frissítve

Valóban készült a sértettről igazságügyi pszichológusi szakvélemény abban az ügyben, amelyben Donáth László evangélikus lelkészt gyanúsítják aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétségével, válaszolta az Index kérdésére Rab Ferenc a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

A pszichológusi szakvélemény az ügyészség álláspontja szerint erősítette a megalapozott gyanút, közölte Rab Ferenc. A Pesti Srácok azt írta:  a szakértő ilyen esetekben a sértett traumatizáltságát, illetve az által elmondottak élet – és élményszerűséget vizsgálja meg. 

Donáth László lelkész 1998 és 2010 között négy cikluson át volt az országgyűlés MSZP-s képviselője. Donáth jelenleg a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház lelkészeként dolgozik. Tavaly az intézmény takarítónője tett feljelentést ellene. A nő azt állította a hatóságoknak, hogy Donáth László tavaly június elején bántalmazta, két kézzel fojtogatta őt, mivel egy szentkép előtt hagyta a takarítókocsiját. A nő látlelete vetetett, amely a nyakán ""halvány elmosódott bőrpírról" és "bevérzés gyanúról" számolt be. A nő vallomást tett arról is, hogy a lelkész korábban sem bánt vele megfelelően: fogdosta, szexuális ajánlatot tett neki.

Az ügyet elsősorban a kormánypárti propagandamédia karolta fel, amely egyik alkalommal sem felejtette el megemlíteni, hogy Donáth korábban MSZP-s képviselő volt, és a Momentum Mozgalom színeiben Európai Parlamenti képviselővé választott Donáth Anna édesapja. Ezzel egy időben Donáth Anna ellen is lejárató kampány indult a propagandamédiában.

A Donáth Lászlót feljelentő nőt a Hvg.hu-nak sikerült megtalálnia. A nő azt mondta: Donáth másokat is molesztált, de ő nem akart botrányt. Szerinte a TV2, amely először foglalkozott az üggyel, becsapta őket. A nő eleve nem tudta, hogyan találta meg őt a TV2, honnan szerzett tudomást a csatorna arról, hogy feljelentést tett Donáth ellen. A nő elmondása szerint a TV2 riportere nem sokkal a vallomásának rögzítése után a szeretetotthonban név szerint kereste meg őt.

A kormánypárti televíziónak végül nem a nő, hanem az élettársa nyilatkozott.  A férfi kezdeményezésére a csatorna állítólag pénzt is ígért a Donáthot lejárató információkért, de végül nem fizették ki az összeget, kihasználva a pár médiajogban és -gyakorlatban való járatlanságát - írta a Hvg.hu.

Tény, hogy az ügyben tavaly júniusban szexuális kényszerítés gyanúja miatt indult nyomozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). A Magyarországi Evangélikus Egyház 2019 őszén tényfeltáró vizsgálatot indított az ügyben. Ez információink szerint még nem zárult le.

Donáth Lászlót 2019 decemberében gyanúsítottként hallgatták ki. A lelkész idén januárban az ATV-nek azt mondta: politikai karaktergyilkosság áldozata. Elismerte, hogy valóban kihallgatta a rendőrség, de elmondása szerint a gyanúsítás csak könnyű testi sértésről szólt, a szeméremsértést cáfolta. A Pesti Srácok kérdésére azonban akkor a rendőrség megerősítette, hogy Donáthot szeméremsértés vétségének és könnyű testi sértés bűntettének gyanújával hallgatták ki. Donáthot ezután januárban ismét kihallgatták.

A Fővárosi Főügyészség mostani válasza szerint az ügyben aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettének és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétségével gyanújával folyik eljárás.

Megkerestük az ügyben Donáth Lászlót, hogy kommentálni kívánja-e az Fővárosi Főügyészség által közölt újabb információkat. Ő kérdésünkre ezt válaszolta:

Álláspontom változatlan. Míg ellenem eljárás folyik, nem nyilatkozom.

(Borítókép: Donáth László evangélikus lelkész. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok