Index Vakbarát Hírportál

Fékezéssel leckéztetett az Audi sofőrje az M0-son

2020. június 1., hétfő 10:03

Túl lassan haladt, ezért jobbról előzött meg egy másik járművet az M0-son egy Audi Quattro sofőrje még május 27-én kora reggel, írja a Police.hu.  

A kakaskodás azután kezdődött, miután a manőverre a másik sofőr dudálással és villogással reagált. Az audis erre belassított, kihúzódott és mivel a mutogatás nem maradt abba, a sportautó sofőrje a konfliktust személyesen próbálta volna tisztázni. Ezért akart visszasorolni a jármű elé, miközben egy játék-igazolványt lengetett ki az ablakon. Végül a helyzetet nem tisztázták személyesen, mindketten továbbmentek. A sportkocsi sofőrjét a rendőrök a bűncselekmény tudomásukra jutását követően rövid idő alatt azonosították.

 A 43 éves férfi előállításakor ugyan emlékezett a történtekre, ám nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, 

SZERINTE UGYANIS EZ EGY MINDENNAPOS SZITUÁCIÓ VOLT. KIHALLGATÁSAKOR ELISMERTE TETTÉT ÉS SAJNÁLKOZÁSÁT FEJEZTE KI, UGYANAKKOR HOZZÁTETTE, A MÁSIK SOFŐR PROVOKÁLTA.

B. Zoltán ellen a további eljárást közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytatja le a Dunakeszi Rendőrkapitányság.

Ebben a hosszabb cikkünkben írtunk arról, mi játszódik le közben a büntetőfékezőben, és miért nem képes valaki lehúzódni, ha gyorsabban jön mögötte egy autós?

Rovatok