Index Vakbarát Hírportál

Karácsony: Trianon nem csak a jobboldalé

2020. június 4., csütörtök 16:50 | aznap frissítve

Száz éve ilyenkor, 1920. június 4-én délután, megkondultak a harangok, az ország lehajtott fejjel gyászolta a trianoni döntést, a párizsi békeszerződés aláírását. A fájdalom akkor egyesítette a nemzetet. Ma már a fájdalom sem

– írja Karácsony Gergely főpolgármester a Mércén megjelent publicisztikájában, amit a trianoni döntés 100. évfordulójának alkalmára írt. Karácsony szerint, aki arra kérte a budapestieket, hogy június 4-én 16:30-kor egyperces csöndes megemlékezést tartsanak, egy perc alkalmas arra, hogy ki-ki számot vethessen az érzéseivel.

A főpolgármester szerint az érzelmek és az „ok-okozat logikája és az erkölcsi ítéletek szigora” megférnek egymás mellett, azonban akik azt állítják, hogy „az magyar, akinek fáj Trianon”, tagadják ezt a különbségtételt.

Egyrészt miért ne fájhatna másnak is. Azoknak, éljenek bárhol, akik gyűlölik a jogtipró önzést, és szolidárisak másokkal. Másrészt sok rendes magyar hazafit ismerek, akiket nem érdekel már ez az egész. Tőlük azt kérem, hogy érdekeljék őket azok, akiknek fontos Trianon emléke. Így talán egy percre legalább ők is belátják: a múltat akkor érthetjük meg, ha a hozzá kapcsolódó sérelmeket, érzéseket is értjük

– írja Karácsony, aki szerint vitán felül áll, hogy Trianon súlyos veszteség volt Magyarországnak, „sorstrauma”.

Évtizedeken keresztül azt hallhattuk baloldali politikusoktól, hogy lépjünk ki Trianon árnyékából. Én meg azt mondom: ha valóban az, márpedig az kell legyen a cél, hogy feldolgozzuk a múltat a jövő érdekében, ahhoz a baloldalnak is be kell lépnie ebbe az árnyékba. Úgy kezdődik ez, ha kimondjuk: Trianon nem a jobboldalé, hanem mindannyiunké, magyaroké.

A főpolgármester felháborítónak tartja, hogy egyesek „fennhéjazó magyarkodással” vitatják el mások jogát a Trianon-emlékezethez, valamint azt is, hogy a Trianon-emlékművön olyan elszakított települések nevei is szerepelnek, ahol soha nem élt magyar lakosság.

Történelmi bűnnek tartom, hogy a Fidesz jó ideje azonosítja a maga érdekét a nemzet érdekével.

Karácsony szerint a magyar baloldal hibát követ el, ha azt gondolja, hogy csak a jövővel van dolga, és az a feladata, hogy „ismét belakja a nemzet tereit”. Szerinte a „baloldal tévedése és a Fidesz gátlástalansága vezetett ahhoz, hogy a határon túli magyar közösségek egy részét a kormánypárt túszként viszi magával a belpolitikai harcmezőkre”.

Karácsony szerint úgy kell emlékeznünk Trianonra, hogy

kimondjuk az igazságot az igazságtalanságról, de nem menekülünk a sérelmeink közé a valóság és a jelen feladatai elől. És egy pillanatra se feledkezzünk meg arról, hogy itt, az európai félperiférián nem ellenségei, hanem sokkal inkább sorstársai vagyunk egymásnak.

Rovatok