Index Vakbarát Hírportál

Új neve van mától Csongrád megyének

2020. június 4., csütörtök 05:40

Trianon századék évfordulóján Csongrád-Csanád megyére változott Csongrád megye neve csütörtökön. 

Erről még 2017-ben döntött az Országgyűlés, Lázár János, a térség parlamenti képviselőjének javaslatára ellenszavazat nélkül módosították a megye nevét. Lázár szimbolikus jelentőségűnek nevezte a névváltoztatást, mivel a több mint tucatnyi települést magában foglaló térségben ma is csanádi identitás él.

A megyében élőknek nincs teendőjük a névváltoztatás miatt, mondta pár napja Juhász Tünde kormánymegbízott Szegeden az MTI beszámolója szerint. A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében 1-2 millió forintos költséggel jár. 

„Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, mely talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet – legalábbis nekünk Csongrád megyeieknek –, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz” – mondta a kormánymegbízott. 

Csongrád-Csanád megye mai területe az 1950-es megyerendezéskor alakult ki, Csongrád megyéből és a makói székhelyű Csanád megye délnyugati feléből, amelyhez az egykori Torontál vármegye Magyarországon maradt települései is tartoztak. A 4261,74 négyzetkilométeres területű Csongrád-Csanád megyében a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 399 ezren élnek.

Tavaly augusztusban még sokan nem tudták, hogy megváltozik a megye neve.

Rovatok