Index Vakbarát Hírportál

Megugrottak az ismertebb fideszes politikusok bevételei

2020. június 9., kedd 07:41

Pénteken felkerült a kormánytagok 2019-ről szóló személyijövedelemadó-bevallásainak nagyon rövid kivonata a kormány honlapjára. Az egyoldalas adatlapból kiderült, mennyi volt a politikusok összevont adóalapja, mennyi adót fizettek tavaly, és mekkora adókedvezményben részesültek. 

Érzékelhetően gyarapodott a kormánytagok bevétele az egy évvel korábbi adatokhoz képest, amihez hozzájárult egy tavalyi emelés is. Rogán Antal jövedelme több mint háromszor annyi volt, mint 2018-ban, ezzel ő a rekorder, de Orbán Viktor adóalapja is 5 millió forinttal nőtt. A második helyre Süli János ért oda, míg a kabinetiroda tagjai is átlagon felül kerestek. Összeszedtünk pár példát, hogy miként változott a miniszterek, államtitkárok bevétele tavaly az adóbevallásuk alapján.

Orbán Viktor

A megtakarítása köddé vált, az adóalapja viszont nőtt Orbán Viktornak 2019-ben. Míg a január végén közzétett vagyonnyilatkozatába nem írt be megtakarítást, igaz, hathavi fizetésnél kisebbet nem is köteles, az adóalapja bruttó 5,2 millió forinttal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A 2018-as 21,31 milliós bevételhez képest tavaly már bruttó 26,56 milliót keresett a miniszterelnök, ami havi szinten 2,213 milliós bevételt jelent. Ráadásul úgy sikerült növelnie az adóalapját, hogy a bére nem változott. Tíz év után márciusban nyúltak a miniszterelnök illetményéhez, egy technikai jogszabály-módosítással 50 forinttal kevesebbet keres Orbán, havi bruttó 1 507 350 forintot kap. 

Rogán Antal

A kormány legnagyobb adófizetője tavaly is Rogán Antal volt. 

A KABINETminiszterNEK majdnem kilencszer NAGYOBB BEVÉTELE VOLT 2019-BEN, MINT A MINISZTERELNÖKNEK.

Már a tavaly leadott adóbevallásával se kellett szerénykednie, 65,29 millió forintot írt be 2018-ra, most azonban még ezt is megháromszorozta, és bruttó 232,93 millió forintból adózott 2019-re, a jövedelem nagy része a találmányából adódott.

Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan 19,41 millió forinttal gyarapodott Rogán vagyona.

Már a januári vagyonnyilatkozatából látszott, hogy a válás ellenére kiváló évet zárt a miniszter, tavaly 809 millió forintos megtakarítást halmozott fel. Idén márciusban pedig költözött is, kivett egy lakást a Csalán úton, a főbérlője pedig a Rogán család régi bizalmasa, a miniszter titkárának édesapja.

Süli János

A második legtöbb adót Süli János tárca nélküli miniszter fizette 2019-ben.

Sülinek egy év alatt MEGDUPLÁZÓDOTT Az adóalapja

2018-ban 37,9 millió összbevétele volt, 2019-ben már 71,7 millió forintra tornázta ezt fel.

EZ KÖZEL 6 MILLIÓ FORINTOS BEVÉTELT JELENT HAVONTA.

Érdekesség, hogy az adóbevallásába beleírta, hogy nyugdíj-előtakarékosságra igénybe vett adókedvezményt. A vagyonnyilatkozata alapján ezen a bizonyos előtakarékossági számlán 15,6 millió forint van, mellette pedig többfelé többmilliós megtakarításai vannak. Süli tavaly 10,7 millió forintnyi adót fizetett be.

Vagyonnyilatkozata szerint tárca nélküli miniszterként havi bruttó 5 millió forintos fizetésre jogosult, ehhez jön még a havi bruttó 990 ezer forintos fizetés arra, hogy országgyűlési képviselő is. 

Bártfai-Mager Andrea

Süli mellett Bártfai-Mager Andrea kapja a legmagasabb miniszteri fizetést, bruttó 5 millió forintot. Így nem is annyira meglepő, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter éves adóalapja 63,6 millió forint.

Ezzel a harmadik helyre fért fel a kormánytagok adólistáján, és ő a legjobban kereső nő is egyúttal a kormányban.

Tavaly Bártfai-Mager lett a legbefolyásosabb nő a Forbes magazin közéleti listáján. Közben pedig egy év alatt 13 millió forinttal növekedett a bevétele, úgy, hogy 2018-ban még volt 3,5 millió forint egyéb forrásból származó adóalapja is. 

Semjén Zsolt

A miniszterelnök-helyettesnek 2018-ban 21,9 millió volt az adóalapja, ezt az éves bevételét 2019-re 34,7 millióra sikerült megemelnie. 

Ha utóbbit megnézzük havi lebontásban, akkor az bruttó 2,8 millió forintos bevételt jelent.

Adóbevallása szerint Semjén tavaly 5,2 millió forintnyi adót fizetett be. Vagyonnyilatkozata alapján egyébként havonta bruttó 1,6 millió forintos fizetésre jogosult. Van viszont két II. kerületi ingatlana, és haszonélvezője egy 524 négyzetméteres telken lévő nyaralónak Balatonfenyvesen. 

Pintér Sándor

A belügyminiszter összevont adóalapja egy év alatt 16,6 millió forintról 23,4 forintra nőtt. Ez alapján Pintérnek 2019-ben havi bruttó 1,9 millió forintnyi bevétele volt.

2018-hoz hasonlóan tavaly is volt külön adózó jövedelme, 6,9 millió forint.

A belügyminiszter vagyonnyilatkozatában évek óta ugyanarról a 22, tulajdonában lévő ingatlanról számol be. Autója sincs másik, csak az a Wartburg, amit még 1995-ben örökölt. Van viszont a saját és a felesége nevén rengeteg befektetése különféle pénzintézeteknél, államkötvényekben és részvényekben, forintban, dollárban és euróban.

Jóval több készpénze is van, mint egy évvel korábban. Míg 2018-ban 1,8 millió forintot írt vagyonnyilatkozatába, most 6,5 millió forintnyi készpénze van. Így nem kellett sokáig mérlegelnie, mielőtt vett egy 185 ezer forintos Appeninn-pakettet, amivel Mészáros Lőrinc és Tiborcz István egykori tőzsdei érdekeltségébe szállt be. 

Gulyás Gergely

A Miniszterelnökséget vezető miniszter adóalapja ugyanúgy nőtt, ahogy Szijjártó Péteré és Varga Mihályé: míg 2018-ban 22 millió forintos bevétele volt a három miniszternek, 2019-ben ez 35,5 millióra kúszott fel a miniszteri fizetésemelés miatt.

Havi lebontásban ez nagyjából 2,9 millió forintos bevételt jelent.

Vagyonnyilatkozata szerint Gulyás Gergely vagyona továbbra is két XI. kerületi lakás, autója még mindig nincs, a megtakarítása viszont egy 5 milliós bankszámláról nullára olvadt, sőt, emellé még egy 7 milliós tartozást is összeszedett egy magánszeméllyel szemben. Még mindig törleszt egy 120 174 svájci frankos tartozást, de nem írta be a bevallásba, hol tart vele. Cége nincs.

Kovács Zoltán

Remek évet zárt Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár. Legalább is erre enged következtetni az adóbevallása.

2018-ban még 20,26 millió forintos bevétele volt, tavaly már 36,72 millió, azaz havi 3 millió forintnál is több volt a bruttó jövedelme.

Pedig a fizetése neki se változott, legalábbis a vagyonnyilatkozata szerint, 2018-ban és 2019-ben is 1,296 milliót írt a vagyonnyilatkozatába. Lett azonban egy mellékállása, kinevezték a Nimród vadászmagazin főszerkesztőjének, amiért havi bruttó 500 ezer forintot kap. Ezenkívül évek óta 50 százalékos tulajdoni hányada van a debreceni székhelyű Unicornus Bt.-ben.

Dömötör Csaba

A Miniszterelnöki Kabinetirodában senki se panaszkodhat a fizetésére, Dömötör Csaba bevétele is gyarapodott.

2019-ben bruttó 30,05 millió forintos bevétele volt az államtitkárnak, ami két és félszerese az egy évvel korábbi adóalapnak (12,56 millió forint).

Igaz, csak 2018-ban került be a parlamentbe, azonban vagyonnyilatkozata alapján a fizetése még csökkent is tavalyra 300 forinttal. Havi lebontásban így összesen bruttó 2,5 millió forint volt Dömötör bevétele.

Szabó Tünde

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára adóalapja egy év alatt több mint kétszeresére duzzadt: míg 2018-ban 12,7 millió forint volt, addig 2019-re a bevétele 29,2 millió forintra ugrott fel.

Ugyanakkor a bevallása szerint mentesült attól, hogy be kelljen fizetnie a 3,1 millió forintos adót.

Vagyonnyilatkozata szerint egyébként jár neki a törvény szerinti olimpiai járadék. A 2019-es járadékok szerint olimpiai ezüstérmére Szabó bruttó 207 ezer forintot kap havonta. Emellett az államtitkári pozícióért bruttó 1,3 millió forintot is kap, és ügyvédi irodája is van a férjével, ahonnan érkezik hozzá bevétel.

(Borítókép:  Rogán Antal és  Orbán Viktor az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. december 10-én. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok