Index Vakbarát Hírportál

Gréczy Zsolt pert nyert a Ripost és a Lokál ellen

2020. június 10., szerda 08:38

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bírósági ítéletet, és helyreigazításra kötelezte a Ripostot és a Lokált, miután a lapokban megjelent cikkekben Zsoldos Gábor dobos azóta eltávolított Facebook-bejegyzésére hivatkozva azt állították: a DK politikusa évek óta zaklat egy nőt – írja közleményében a DK. Tájékoztatásuk szerint a nő, akiről elterjedt, hogy Gréczy Zsolt zaklatta, a politikus mellett tanúskodott a bíróságon, Gréczy így már hat pert nyert meg, köztük a Pesti Srácok ellen. Mindkét ítélet jogerős. 

Ahogy azt télen megírtuk, akkor rövid időn belül már a sokadik cikk jelent meg arról, hogy Gréczy Zsolt így vagy úgy, de nőket ostromol kéretlenül. A Borsban megjelent, egyébként a vádló Facebook-poszt önkéntes eltávolításával zárult „Dolly Roll-sztori” volt az első. Erről Gréczy azt mondta, a posztot levették, majd mind a zenész, mind annak barátnője azt nyilatkozta, hogy szó sem volt ilyesmiről.

Rovatok