Index Vakbarát Hírportál

Az FKF júliusban újraindítja a lomtalanítást a fővárosban

2020. június 16., kedd 13:32

A koronavírus-járvány enyhülésére tekintettel a lehető legkorábbi időpontban, július 6-án újraindítja a lakossági lomtalanítást Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó – tudatták kedden az MTI-vel. A lomtalanítás a kerületi önkormányzatokkal korábban egyeztetett menetrend szerint indul újra, így elsőként a XIV. kerületben szállítják majd el a nagydarabos hulladékot.

Tájékoztatásuk szerint a három hónapos járványhelyzet miatt Budapesten 61 körzet lomtalanítása maradt el, ezt a szoros éves lomtalanítási programba már nem lehet közvetlenül beilleszteni, hiszen munkaszüneti és ünnepnapokon, valamint bizonyos időjárási viszonyok mellett a tevékenység szünetel. Ennek ellenére keresik a lehetőségét, hogy belső erőforrásai átcsoportosításával és további intézkedésekkel a hátralévő kerületek lomtalanításának teljesítése mellett az elmaradt kerületek lakossága se szenvedjen hátrányt.

Ehhez az FKF az érintett nyolc kerület – a III., VIII., XII., XIII., XV., XVI., XI., XXII. – lakosainak kompenzációs szolgáltatási csomagot állított össze, amely szintén július 6-tól érhető el. A csomagban az FKF az érintett kerületi lakosoknak – telefonos időpont-egyeztetés után – 150 kilogramm helyett az év végéig lakosonként 400 kilogramm lom díjmentes beszállítására biztosít lehetőséget a XV. kerületi Károlyi Sándor utca 166. és XXII. kerületi Nagytétényi út 335. címen található hulladékudvaraiban.

Az érintett kerületek lakosainak emellett a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban további 400 kilogramm lom díjmentes leadására is lehetőségük van. A kedvezményt csak személyesen, pl. személyi igazolvány felmutatásával, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj befizetését igazoló szelvény bemutatásával lehet igénybe venni.

A kerületi lomtalanítási időpontok folyamatosan aktualizált listája elérhető a társaság honlapján. 

Rovatok