Index Vakbarát Hírportál

Álmentős videó: már régen lezárult a belső vizsgálat az MSZP-ben, de nem verték nagy dobra

2020. június 25., csütörtök 15:59 | aznap frissítve

Az MSZP már több mint két hete lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az álmentős videóként emlegetett ügyben indított, de annak eredményét nem verték nagy dobra.

A Magyar Hírlap még június 19-én is arról írt, hogy a szocialista párt nem válaszol arra a kérdésükre, hol tart a botrányos videó miatt indított vizsgálat. Az Index június 10-én, azután küldött kérdéseket az MSZP-nek, hogy Szakács László, az MSZP elnökhelyettese az ATV Start című műsorában beszélt arról, hogy az MSZP-ben egy kommunikációs stáb döntött annak a videónak az elkészítéséről, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő szerepelt. Itt hangzott el az is, hogy

a botrány miatt lesz vizsgálat és felelősségre vonás a pártban,

ám hangsúlyozta: szerinte nem Korózs Lajos volt az, aki elkövette a videóval kapcsolatos hibát.

Mivel az MSZP-től június 10-én nem kaptunk válaszokat, ma újra rákérdeztünk náluk a belső vizsgálatra, amire ezúttal úgy reagáltak, hogy

a belső vizsgálat, ahogy az az ATV június 10-i Egyenes beszéd című műsorában Tóth Bertalan elnök elmondta, lezárult.

Vagyis ugyanazon a napon, amikor bejelentették, hogy elindítják, be is fejezték. Tóth Bertalan a műsorban egyébként azt is elismerte, hogy publikálás előtt ő is látta a videót, „Korózs Lajos hitelességéhez pedig nem fér kétség”.

Az, hogy a hölgy heteken keresztül ezeket a nyilatkozatokat tette, hogy ez a nyomozás mit fog vele kapcsolatban kihozni, azt nem tudom, ha ő becsapta Korózs Lajost, becsapta a közvéleményt, akkor azt gondolom, súlyos kárt okozott a közéletnek és a Magyar Szocialista Pártnak

− mondta Tóth.

Az MSZP elnöke arra a nyomozásra célzott, amelyet az ORFK az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) feljelentése alapján, rémhírterjesztés miatt indított ismeretlen tettes ellen. A rendőrség szóvivője az operatív törzs június 16-i tájékoztatóján azt közölte, hogy az ügyben egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki, és házkutatást is tartottak az otthonában.

Bár a szóvivő a nő nevét nem mondta ki, feltehetően Németh Athináról van szó. Korózs Lajos videójában ugyanis ő adta ki magát mentősnek, és beszélt arról, hogy a kórházkiürítések miatt hazaadott betegeket ápolt, és közülük tízből kilencen meghaltak.

Később kiderült róla, hogy nem volt az Országos Mentőszolgálat munkatársa, és más mentőszolgálatok is azt közölték, hogy nem dolgozott náluk. A videót az MSZP gyorsan eltávolította a Facebookról, és közölték, hogy jóhiszeműen jártak el; ha a nő nem mondott igazat, vállalnia kell a felelősséget. Németh Athina kitartott amellett, hogy több évtizede mentőzik, azt is állította, hogy Németországban szerzett végzettséget, és hogy azért ködösít a munkahelye kapcsán, mert nem akarja őket kellemetlenségbe keverni.

A rendőrség további részleteket nem közöl a nyomozásról, így azt sem árulják el, hogy az ügyben hallgattak-e ki tanúkat. Az MSZP sajtóosztálya az Indexnek viszont azt válaszolta, hogy

a rendőrség az mszp-ből senkit nem keresett meg.

Rovatok