Index Vakbarát Hírportál

Itt a szezon, beindult a bűnözés is a Balatonnál

2020. július 2., csütörtök 08:11

Az elmúlt időszakban jól érezhetően megnőtt a forgalom a Balaton Somogy megyei szakaszán, ami a bűnözés emelkedését is magával hozta, ezt jól jelzi, hogy egy hét alatt hét embert tartóztattak le az itt elkövetett bűncselekmények miatt, közölte a Somogy Megyei Főügyészség az ügyészségi honlapon.

A közlemény nem részletezi a hét szereplő ügyeit, egyet viszont leír: egy most indult bűnügyben a Siófoki Járási Ügyészség indítványt tett annak a két férfinak a letartóztatására, akik a Balaton-parton családirtással fenyegették meg „alkalmi ismerősüket”, amennyiben nem fizet nekik, majd meg is verték őt.

A büntetett előéletű 38 és 34 éves gyanúsítottak június 27-én egy zamárdi kocsmában ismerkedtek meg a sértettel, akiről megtudták, hogy jómódú, ezért elhatározták, hogy akár erőszakkal vagy fenyegetéssel pénzt fognak szerezni tőle.

Elkérték a telefonszámát, majd megjelentek abban a balatonföldvári bisztróban is, ahol a sértett tovább szórakozott. A gyanúsítottaknak ott voltak a feleségeik is, és a már ittas férfit hagyták táncolni velük. A tánc után azonban közölték a férfival, hogy fizessen nekik 100 000 forintot, mivel úgy látták, hogy tánc közben inzultálta a nőket.

A gyanúsítottak ezután a férfit a bisztró elé vezették, egyikük erőteljesen meglökte, ököllel fejen ütötte, és megfenyegette, hogy kiirtja a családját, ha nem fizet.

A férfinél nem volt elég pénz, ezért egy közeli bankautomatához kísérték őt, ő azonban elfelejtette PIN-kódját, így nem sikerült pénzt levennie. Ekkor tovább verték, még akkor is rugdalták, mikor eszméletlenül a földre esett.

Az ügyészség a szökés veszélyének, a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, melynek a Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírója helyt adott, zárul a közlemény.

Rovatok