Index Vakbarát Hírportál

Újraindult az MSZP volt elnökhelyettesének büntetőpere

2020. július 9., csütörtök 12:48

Újraindult az a büntetőper, amelyben Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával, valamint közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség - írta az MTI.

Az elsőfokú eljárást azért kell megismételni, mert változott a bíró személye. Csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a bíró a korábbi eljárás jegyzőkönyveit ismertette.

Simon Gábor ellen 2014-ben indult nyomozás, amely 2016-ban vádemeléssel zárult. Az ügyészség szerint

Az is nyilvánosságra került, hogy Simon Gábor egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók voltak. A gyanú szerint a hamis útlevéllel történő bankszámlanyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el "Gabriel D" névaláírással.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Simon Gábor rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, amely után nem fizetett szja-t és egészségügyi hozzájárulást, amivel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Simon Gábor a 128 millió forintot az ellene indult eljárás kezdetén megtérítette.

A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádol.

Rovatok