Index Vakbarát Hírportál

Áfacsalás miatt őrizetbe kerülhetett egy világbajnok kenus képviselő Szegeden

2020. július 29., szerda 08:59

Őrizetbe vettek egy szegedi önkormányzati képviselőt több százmilliós áfacsalás gyanújával – írta az Origo. A kormánypárti lap hírére reagálva a szegedi önkormányzat közleményt adott ki, amelyben közölte, megdöbbenéssel értesült a történtekről.

Az Origo szerint az érintett Joób Márton világbajnok kenus, akinek letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.

Hivatalosan azonban a hírt egyelőre az önkormányzatnál sem tudták megerősíteni, a NAV sem nyilatkozott a „folyamatban lévő ügyben”, és maga Joób Márton sem volt elérhető. A Délmagyar.hu-nak Joób édesapja azt mondta, szó sincs arról, hogy fiát a NAV őrizetbe vette volna. 

Joób az önkormányzatnál család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnokként is dolgozott. 2018-ban az MSZP–Párbeszéd jelöltjeként indult az országgyűlési választáson, ám alulmaradt a Fidesz jelöltjével szemben. A 2019-es önkormányzati választáson az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben nyert egyéni mandátumot. (A várost 18 éve vezető Botka Lászlót is ez a szervezet jelölte a legutóbbi helyhatósági választásokon, miután a polgármester szakított az MSZP-vel.)

A tizenegy gyereket nevelő Joób vagyonnyilatkozata alapján két vállalkozásban érdekelt, az egyiknek tulajdonosa is. 

A 38 éves Joób 2003-ban és kétszer 2007-ben nyert világbajnokságot C-4-es kenuban 200, 500 és 1000 méteres távon. 2004-ben az athéni olimpián a hetedik helyig jutott.

Frissítés: "A Demokratikus Koalíció bízik Joób Márton szegedi önkormányzati képviselő ártatlanságában, melynek vélelme őt is meg kell, hogy illesse! Mindazonáltal minden ügyben, így ebben is ki kell derülnie az igazságnak. De, hangsúlyozzuk, az igazságnak kell kiderülnie, s mi abban bízunk, hogy ez az igazság Joób Márton ártatlansága lesz" - reagált a hírre a DK szegedi szervezete. 

Rovatok