Index Vakbarát Hírportál

Összevertek egy dílert Komáromban, mert nem hatott a szer

2020. július 30., csütörtök 13:54

A Komáromi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat D. Gyöngyi és társai, H. László és K. József ellen, akik július 19-én este egy földútnál a bozótba csalták az egyik ismerősüket. A férfitől korábban tartozás fejében kábítószernek vélt anyagot vettek, olvasható a Police.hu-n.

A kapott szernek – állításuk szerint – azonban nem volt hatása, így a pénzüket követelve őt megverték.

Egy baseball ütővel fenyegették, majd tőle az értéktárgyait elvették azzal a feltétellel, hogy azokat akkor kapja meg, ha a pénzüket visszaadja.

A rendőrök a feljelentést követően azonosították a 26 éves nőt a 29 éves H. Lászlót és a 39 éves K. Józsefet. A három tettes ellen csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Az elkövetőket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őket őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezte, hogy a Komáromi Járás Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra.

Rovatok