Index Vakbarát Hírportál

Kúria: Le kell töltenie jogerős büntetését a lúgos orvosnak

2020. július 30., csütörtök 14:40

A Kúria fenntartotta a barátnőjét lúggal leöntő orvos korábban jogerősen kiszabott 11 éves szabadságvesztés-büntetését, az eljárás során nem sérült a védelem joga, a bűnösség és a kiszabott büntetés vizsgálata teljes körben megtörtént, írja az MTI a legfelsőbb bírói fórum honlapjára csütörtökön feltett közlemény alapján.

A lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián tavaly novemberben nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mivel szerinte a Kúria az ügyben hozott utolsó, 2018. júniusi döntésekor megfosztották őt az érdemi felülvizsgálat jogától. Az Alkotmánybíróság a  panaszt februárban helybenhagyta, és visszaküldte a Kúriának a harmadfokú, jogerős ítéletet felülvizsgálatra.

Nem lehetett nyilvánosságra hozni a fotókat

Renner Erikára 2013. március 12-én volt barátja, a Budai Irgalmasrendi Kórház akkori igazgatója támadt rá az otthonában, elkábította, levetkőztette, és maró anyaggal öntötte le a nemi szervét és annak környékét. A kétgyerekes, 50 éves nő annak idején csak azért vállalta a nyilvánosságot, mert az ügyészség meg akarta szüntetni az ügyében indult nyomozást. Bár a rendőrség vádemelést javasolt, a Fővárosi Főügyészség szerint nem volt elég bizonyíték. A nő mesélni kezdett, és megjelent néhány azok közül a fotók közül, melyeket nem sokkal a támadás után a belső combjáról készítettek. 

A LÚG NEMCSAK EZT A RÉSZT, HANEM A NEMI SZERVÉT ÉS ALHASÁT IS HÚSIG MARTA, A SÉRÜLÉSEK LÁTVÁNYA VISZONT OLYAN BORZALMAS, HOGY TÖBB KÉPET NEM LEHETETT NYILVÁNOSSÁGRA HOZNI.

A nyomozás 2014-ben végül újraindult, a rendőrség Erika volt barátját, Bene Krisztiánt gyanúsította a támadással. A volt kórházigazgató ellen 2015-ben vádat emeltek, de az ügyet csak öt év után tudták lezárni.

A Kúria 2018-ban életveszélyt okozó testi sértés miatt jogerősen tizenegy évre ítélte Benét, és az orvosi szakmától örökre eltiltotta.

Azóta hamis tanúzás miatt egyébként a volt kórházigazgató titkárnője ellen is vádat emeltek, ugyanis a nő igazolt alibit akkori főnökének. A bíróság őt végül idén májusban 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte

(Borítókép:  A lúgos orvos (B. Krisztián) ügyének harmadfokú tárgyalása, első tárgyalási nap. 2018. július 12-én. Fotó:  Ajpek Orsi / Index)

Rovatok