Index Vakbarát Hírportál

Sajnálja a BKK, hogy változtatnia kell a Lánchíd felújításáról szóló tenderen

2020. augusztus 4., kedd 21:05

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága kedden eleget tett a Közbeszerzési Hatóság újonnan támasztott követelményeinek a Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárásában - tájékoztatta a fővárosi közlekedési társág kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a BKK kedden rendkívüli igazgatósági ülésen döntött a hiánypótlással kapcsolatban.

A BKK azt írta: "ez sajnálatos módon azzal jár, hogy csak azok a cégek indulhatnak, amelyek az elmúlt 8 évben részt vettek hídépítésben". "A fővárosi önkormányzat és a BKK azt szerette volna, hogy ez az időszak 10 év legyen, több cég indulhasson, és nagyobb legyen a verseny" - olvasható a kommünikében.

A felújítás az eredeti terveknek megfelelően 2021 tavaszán elkezdődhet.

A Közbeszerzési Hatóság kedden azt közölte, a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet - hangsúlyozta a közlemény. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referencia-időszakot írt volna elő.űű

Nem szívesen, de muszáj

A főváros nem ért egyet a Közbeszerzési Hatóság azon döntésével, amellyel nyolc évre csökkentette a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzésnél a referenciaidőszakot, mert a korlátozás alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét - idézte az MTI a főpolgármester Facebook-bejegyzését.

A főpolgármester emlékeztetett, hogy a BKK igazgatósága körülbelül tíz napja, a jogszabályi határidőket betartva, alapos mérnöki és jogi előkészítés után elfogadta a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzés kiírását.

A kiírás azt hivatott szolgálni, hogy lehetőséget adjon a legnagyobb mértékű átlátható versenyre, minél több alkalmas kivitelező pályázására - mondta Karácsony, ám a Lánchíd felújításának sürgető szüksége nem ad más lehetőséget, mint a kormányzati hatóság előírásának beépítését a kiírásba.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) szerint a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást.

A KH megalapozatlannak nevezte a "sajtóban megjelent kifogásokat", mivel a kiírás keretfeltételeit jogszabályok határozzák meg. A KH közölte, hogy az eljárás feltételrendszerébe nem is szól bele, de céljának tekinti, hogy a kiírások megfeleljenek a törvényes követelményeknek.

A KH - mint fogalmaztak - nem kormányzati szerv, 25 éve független államigazgatási intézményként végzi a tevékenységét, és gyakorolja a törvényben rögzített hatáskörét. Ennek megfelelően a hirdetmények ellenőrzése is a kötelező feladatai közé tartozik az eljárást megindító felhívásoknál. Az ajánlatkérő felelőssége a szabályos felhívás, a hatóság jogsértő rendelkezés esetén akár többször is hiánypótlási felhívást küld - írták. Hozzátették, hogy a KH tavaly 25 117 hirdetménynél 25 210 hiánypótlási felhívást küldött, vagyis a Lánchíd felhívásához kapcsolódó hatósági döntés nem egyedi eset.

...........

Emlékeztetett, a BKK igazgatósága körülbelül tíz napja, a jogszabályi határidőket betartva, alapos mérnöki és jogi előkészítés után elfogadta a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzés kiírását.

A kiírás azt hivatott szolgálni, hogy lehetőséget adjon a legnagyobb mértékű átlátható versenyre, minél több alkalmas kivitelező pályázására - emelte ki Karácsony Gergely.

Mint írta, a közbeszerzés a hatályos szabályok szerint akkor tud megjelenni, ha azt egy kormányzati szerv, a Közbeszerzési Hatóság is jóváhagyja.

A kormányzati hatóság azonban az igazi versenyt szolgáló tízéves referenciaidőszakot soknak tartotta, előírta annak nyolc évre csökkentését - tette hozzá.

Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt nyolc évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, vagyis a hatóság döntése szerint egyetlen korábbi budapesti hídfelújítás sem számíthat bele a referenciák körébe - olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy még mindig nem jelent meg a kormányhatározat a Lánchídra szánt állami forrásról, annak ellenére, hogy azt a kormány februárban megígérte.

Erre - mint írta - talán éppen a Közbeszerzési Hatóság versenykorlátozó döntése a magyarázat.

"Lehetnek ugyanis, akik ebből a két tényből, hogy tudniillik a Közbeszerzési Hatóság szűkíti a verseny lehetőségét, a kormány pedig fél éve szerencsétlenkedik egy határozat kiadásával, azt a következtetést vonják le, hogy egyeseknek a Lánchíd felújításánál fontosabbak a Lánchíd felújítói. Vagyis hogy melyik cég kapja a megbízást. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a magyar építőipar jó nagy része az elmúlt években a kormánytól nem túl távoli emberek, köztük kötélbarátok és szotyipartnerek kezében összpontosul, ebből máris kijöhet egy jó kis összeesküvés-elmélet" - fogalmazott Karácsony Gergely.

Hozzátette: nem hisz - vagy inkább nem akar hinni - az összeesküvés-elméletekben.

"Abban hiszek, hogy a Lánchíd nemzeti kincs, felújítása nemzeti érdek, ennek jegyében tesszük a dolgunkat" - áll a bejegyzésben.

Rovatok