Milyen volt élsportolónak lenni a Kádár-korszakban, milyen előnyökkel járt mindez? Mennyit lehetett keresni, és miért tűrték meg azt, hogy a világversenyekről hazaérkező olimpikonoknál csempészáru van? Mit érzékeltek a napi 8-10 órát edző sportolók abból, hogy fordul a világ és jön a rendszerváltás? És vajon mit hozott a magyar sportnak az új világ? Az Index Rendszerváltás sorozatában Török Ferenccel és Fábián Lászlóval, két kiváló öttusázó olimpikonnal, két generáció képviselőjével beszélgettünk. Török Ferenc 1990-ben országgyűlési képviselő lett, megalakította a parlamenti futballválogatottat, és elmesélte nekünk, milyen volt a középpályán az akkor még ifjú Orbán Viktor. A fenti lejátszógombra kattintva hallgathatja meg a teljes beszélgetést.
A podcast felvétele az Index munkatársainak felmondása előtt született. Az Indexet jelenleg a felmondási idejüket töltő Index-munkatársak szerkesztik. Török Ferenc és Fábián László hozzájárult a felvétel közléséhez.
Néhány szerkesztett részlet a beszélgetésből
Török Ferenc korábban egy interjúban azt mondta: "Ránk szóltak 1963-ban, hogy fogjuk vissza magunkat a csempészésben. Nemcsak öttusázókra, mindenkire érvényes volt a tiltás. A sportot irányító Kutas István határozottan állította, nem tud nekünk segíteni, ha bajba kerülünk." Tényleg ennyire bevett dolog volt a hatvanas években a csempészés a sportolók körében?
Tényleg ennyire benne volt a köztudatban a keresetkiegészítésnek ez a formája. A futballistától kezdve mindenki ezzel foglalkozott. Mi annak idején igazán nagy fizetéseket nem kaptunk, és ezért a vezetés elnézte ezeket a kis stikliket, ezeket az üzletszerző utakat. (...)
És mit csempésztek?
Mindent, ami itthon hiánycikk volt. Először is a forintot nem nagyon fogadták el külföldön, tehát kifelé is kellett vinni árut. Ezt el kellett adni, és átváltozott schillinggé, német márkává vagy orosz rubellé. A mohair pulóvertől az esőkabátig mindent hoztunk, ami kurrens volt, de nagyon jó átváltási kulcsa volt a Cornavin órának vagy az alkoholnak. (...) Mivel vittük a versenyekre a pisztolyokat, a svédek is csak azt nézték a határon, hogy arra van-e engedélyünk. Olyan szintre vittük a dolgokat, hogy már nem konyakot vittünk, hanem denaturált szeszt, és a kádban kevertük a császárkörtét, amit palackoztunk és eladtunk. Miután ez egy katonai sportág, volt hogy egy laktanyában helyeztek el minket, és egyszer berúgott az egész laktanya, mert mi az ablakon keresztül árultuk a császárkörtét. Emiatt ki is tiltottak minket. (...) Japánban az olimpiai faluhoz közel lehetett kapni 10 dollárért ilyen kis rádiókat. Mondtam a Mayer Misinek, a vízilabdázónak, hogy na, menjünk el okohamába a gyárba. Be is jelentkeztünk mint olimpiai bajnokok. Fogadott minket a vezérigazgató, és megkérdezte, mit kérnek, uraim. Mondtunk, hogy kisrádiót szeretnénk venni, mire ő: adok maguknak egyet-egyet ajándékba. De mi azt kérdeztük, mibe kerül a kisrádió, ha tizet akarunk venni. Azt mondta, akkor 8,5-9 dollárba. Jó, és ha huszat veszünk? Erre azt mondta, ne haragudjanak, én erre nem érek rá, de idehívom a kereskedelmi igazgatót.
Azt, hogy végül hány kisrádiót vettek Török Ferencék, és ezt hogyan hozták át a vámon az 1964-es tokiói olimpia után, meghallgathatja a podcastban.
(...)
Fábián László aktív sportkarrierje a nyolcvanas évek elejére tehető. Abban az időben mennyit lehetett keresni egy profi sportolónak, aki bajnokságokat nyert és aztán olimpiát?
Fábián László: Ha jól emlékszem, 1972 forint volt a fizetésem 1981-ben vagy '82 ben. Az édesapámnak, aki akkoriban már vagy 30 éve gyári melós volt, 2500 forint volt a fizetése, tehát úgy igazából nem volt rossz a pénz. Ehhez még valami kalória pénz is járt. Sose felejtem el: volt, hogy 400 forintom megmaradt egy hónapban, nem tudtam elkölteni, olyan sok volt relatíve ez a pénz, és ezt általában apáméknak adtam. De abszolút nem ez volt a fontos. Sokkal inkább az, hogy jól érezzük magunkat nap mint nap, edzésről edzésre, hiszen 8-10 órát edzettünk, de mindig volt olyan feladat, ami miatt jó volt ezt csinálni, az apró versenyek, apró sikerek és célok is számítottak. Nem igazán izgatott minket, hogy mennyi a fizetés.
De az csak számított valamit, hogy a versenyek nagy része külföldön volt, és lehetett utazni, nem?
Igazából számomra még ez sem számított. Persze jó volt utazni, és jobban szerettünk mondjuk Heidenheimbe utazni mint Jerevánba, de csak a környezet volt a különbség, mindig a verseny volt a fontos. (...) Párizsban tizenhatszor vagy tizennyolcszor voltam versenyzőként, de amikor abbahagytam az öttusát, akkor kézen fogtam a feleségemet, és azt mondtam neki: elmegyünk Párizsba, és megnézzük, hogy az milyen, mert egyébként nem láttam belőle semmit.
(...)
Elérkeztünk 1990-hez. Fábián László azt mondta, ő a rendszerváltás idején egy kicsit burokban élt, hiszen az ő dolga természetesen a sportolás és az edzés volt, Török Ferencet viszont igencsak megérintette a változás, mert 1990-ben parlamenti képviselő lett, mégpedig az SZDSZ színeiben. Az elején azért ez nem volt ilyen egyértelmű, mert több helyre is hívták.
Török Ferenc: Igen, Torgyán József is hívott a kisgazdákhoz. Mint ügyvéd kollégának mondta, hogy Ferikém, gyere hozzánk, mert ismerte a gondolatvilágomat. Az MDF-fel is hasonló volt a helyzet.
Hogy került végül az SZDSZ-be?
Török Ferenc válasza a podcastban hallgatható meg.
(...)
Hogy látják, a rendszerváltás mennyire tett jót a sport ügyének? A piaci szemlélet mennyit rontott vagy javított a sport helyzetén?
Fábián László: Én úgy gondolom, hogy volt egy nagyon hosszú időszak, amikor a szocializmusban kiemelten kezelt sport az nagyon mostohán kezelt terület volt Magyarországon. Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy a rendszerváltás utáni majdnem 15-20 évben gyakorlatilag leromlott minden pálya, egyre rosszabb és rosszabb állapotba került minden, egyre kevesebb gyerek sportolt. Talán a lendkerék effektus a szocializmus korszakából hozta magával, hogy az akkor felkészült fiatal sportolók meg az edzők tudták tartani az eredményességet. Talán a felnőtt korosztályon nem látszott meg annyira, hogy visszább estek az eredmények. Azt egyértelműen megállapíthatjuk, hogy 2008 után elfogyott a magyar sport, ami az azt megelőző 15-20 évben olyan mostohán volt kezelve. A közvélemény leginkább az olimpiát látja, és az olimpiai eredményesség is egyre lejjebb csúszik. Ez ennek a húsz évnek volt köszönhető.
Azt a podcastban hallgathatja meg, hogy Fábián László hogyan látja a magyar sport elmúlt 10 évét.
Az Index sorozatában különféle szakmák képviselőivel elevenítjük fel a 30 éve lezajlott rendszerváltást. A sorozatban stúdióbeszélgetéseket és podcastokat hallhatnak Koncz Zsuzsa énekesnővel, Koltai Róbert színésszel, Bojár Gábor vállalkozóval, a Graphisoft alapítójával, vagy a hetvenes évek közepe óta Magyarországon élő Carlos Lattez Pavez szociális munkással. A podcastunk meghallgatható Spotify-on, iTunes-on és az Index podcastjai között is. Arra szeretnénk kérni kedves hallgatóinkat, hogy ha a podcast-alkalmazásuk erre kéri önöket, értékeljenek minket pozitívan!
Sorozatunk eddigi darabjai: