Index Vakbarát Hírportál

A tatai szállodaépítés elleni népszavazási kérdések közül kettő is átment a választási bizottságon

2020. augusztus 14., péntek 15:11

Négy kérdésből kettőt átengedett a Helyi Választási Bizottság (HVB) abból a népszavazási kezdeményezésből, amellyel tatai civilek a Hell Energy csoporthoz tartozó cég Öreg-tó partjára tervezett szállodaberuházását igyekeznek megakadályozni. A HVB üléséről és a döntésről a Stop Avalon Tata csoportosulás számolt be a Facebookon.

A két kérdés, amiből akár népszavazás is lehet, így hangzik:

A két elutasított kérdés közül az egyik a tervezett szállodaberuházás megközelítésére vonatkozott volna (a luxusszállodát egyes tervek szerint egy természetvédelmi területen keresztül vágó úton lehetne megközelíteni), a másik pedig az egykori Kristály fürdő területéről szólt.

Legutóbb a helyi ellenzéki képviselők nyújtottak be népszavazási indítványt és fogalmazták meg a kérdéseiket az építkezéssel kapcsolatban, de azokat a Helyi Választási Iroda mind lesöpörte. Most 15 nap áll rendelkezésre a fellebbezéshez - írja a Mérce.

A tatai Öreg-tó körül már februárban is forrtak az indulatok.  Ahogyan arról korábban beszámoltunk , ekkor egy fizetős strand terve és a luxusszálloda építésének híre is borzolta a kedélyeket. Korábban aláírásgyűjtéssel és népszavazási kezdeményezéssel is megpróbálták megakadályozni civilek, ellenzéki pártok és ellenzéki képviselők is az Öreg-tó körüli nagyberuházásokat, mert attól tartanak, a tó ezektől elveszítené a hangulatát. 

A koronavírus miatt nem lehetett tüntetni, és a népszavazási kezdeményezés is megakadt, miközben a képviselő-testület egyetértésére sem volt már szükség a döntéshozatalban. A járvány miatt bevezetett különleges jogrenddel a város fideszes polgármestere, Michl József egy személyben dönthet, és már korábban határozott is arról, hogy kiemelt fejlesztési helyszínként kezeli a tópart érintett részét. A Stop Avalon Tata csoport nyár közepén tüntetett a szálloda megépítése ellen, ezt a tüntetést a befektető politikai hisztériának nevezte, ugyanakkor bő egy héttel a megmozdulás után az Avalon már a korábban bemutatott tervekhez képest kisebb szállodát ígért.

Rovatok