Index Vakbarát Hírportál

Kiborult Győr polgármestere, hogy egyetlen vihartól „Közép-Európa Velencéje” lett a városból

2020. augusztus 18., kedd 06:36

Győr polgármestere, Dézsi Csaba András hétfő este több fotót is közölt Facebook-oldalán a várost hétfőn sújtó viharról, ami megint több utcát árasztott el. A tavalyi önkormányzati választáson győztes, ámde megválasztása után botrányai miatt azonnal leköszönő Borkai Zsolt örökébe lépett kormánypárti városvezető szerint

nincs itt miről mellébeszélni, ez a helyzet felháborító. Megismétlődött a két-három héttel ezelőtti zuhé, és ugyanúgy „Közép-Európa Velencéje” lett városunk.

Dézsi a csatornahálózat karbantartását okolja az utcákat elöntő vízért, és azt írta, miután egy hasonló eset után a Pannon-Víz Zrt. vezetője bejelentette nyugdíjba vonulását, az új, szeptember elején munkába álló igazgató feladata lesz a teljes csatornahálózat sürgős átvizsgálása, mert ez az elmúlt öt évben még részlegesen sem történt meg.

Elég komoly feladatot jelent számomra az az örökség, melyeknél számos területen trehánysággal kellett szembesülnöm.

Borítókép: Személyautók haladnak a heves zápor után esővízzel borított győri Mónus Illés utcában 2020. augusztus 17-én. MTI/Krizsán Csaba

Rovatok