Index Vakbarát Hírportál

A rendőrök jutalmazták a belvárosi hőst

2020. szeptember 7., hétfő 12:37

Díjat kapott az a férfi, aki segített egy V. kerületi tolvaj elfogásában.

Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya elismerésben részesítette Burkus Dánielt. A bátor férfi egy belvárosi bárban dolgozik felszolgálóként, és nagy érdeme fűződik ahhoz, hogy az egyenruhások elfoghattak egy tolvajt az V. kerületben – adta hírül a police.hu. 

Augusztus 18-án délután fél 5 környékén tett bejelentést egy nő az V. kerületben, mert egy idős nő segítségért kiabált egy Váci utcai lakásban. A bejelentő azt is elmondta a rendőröknek, hogy a segítséget kérő néni a ház lépcsőjén fekszik, és mellőle egy férfi elég gyanúsan, sietve távozott.

A tolvajt többen is látták, ahogy futva szökik a házból, de egyikük, Burkus Dániel ennél többet is tett: követni kezdte a férfit, közben pedig a rendőrséget is értesítette, és folyamatosan tájékoztatta őket, hogy a támadó éppen merre jár. A belvárosi járőrök a kapott információk alapján a 34 éves H. Tibort a Magyar utcában egy kocsi alatt bújva megtaláltak, és a Váci utcában megtámadott asszony ellopott nyakláncát is előkerítették, amit időközben egy virágtartóba dobott a tolvaj. 

A rendőrség a köszönő szavakon túl nemes gesztusként Budapestért Emlékplakettet is adományozott a hős felszolgálónak, amit személyesen dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, a főváros rendőrfőkapitánya adott át Burkus Dánielnek. 

Rovatok