Index Vakbarát Hírportál

Agyonverte egy fiú az édesanyját

2020. szeptember 8., kedd 14:26

A brutális férfi a földön fekvő anyját annyiszor és olyan erővel ütötte, hogy a nő belehalt a sérüléseibe.

A döbbenetes esetről az ügyészség számolt be a honlapján. Eszerint a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a fiatal makói férfival szemben, aki tavaly májusban, közös otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy a nő belehalt sérüléseibe. 

Az anyaggyilkosról a vádirat leírja, hogy pszichés gondokkal küzdött és ezek miatt kezelés alatt is állt, illetve emiatt a családjában évek óta állandóak voltak a veszekedések. A fiúról tudni lehet, hogy korábban többször megverte édesanyját és édesapját is, aki végzetes támadáskor már különváltan élt családjától. 

A férfi a gyilkosság napján az édesanyjára támadt, akinek előbb a jobb szemét ököllel megütötte, majd az ágyáról lerángatta és padlóra húzta. Ezután földön fekvő nőt orrba vert, akinek ettől eltört az orra. Nem áll le a férfi, anyja fejét többször a padlóba ütötte, miközben a mellkasán térdelt. A védekezni nem képes asszony számos sérülése mellett sorozatos bordatörést szenvedett, majd belehalt a verésbe.  

A főügyészség az anyjával végző férfi pszichés gondjai és gyógykezelései miatt kényszerintézkedés fenntartását kérte, azaz, hogy továbbra is kezeljék a kóros elmeállapota miatt.

Rovatok