Index Vakbarát Hírportál

Kokainelosztókra csaptak le a rendőrök

2020. szeptember 22., kedd 08:15

Egy budapesti kokainkereskedőt és a beszállítóját is sikerült elfognia a VII. kerületben a BRFK Felderítő Főosztály nyomozóinak szeptember 17-én az esti órákban – adta hírül a Police.hu. A rendőrök tudomására jutott, hogy egy férfi, a 49 éves B. Roland kokaint árul. Ezt követően a nyomozók nemcsak a dílert, hanem négy „vásárlóját” is elfogták az akció során.

A rendőrök kiderítették, hogy B. Roland a nála lévő kokaint egy szerb férfitól veszi saját, illetve eladási céllal, így másnap, szeptember 18-án a beszállítót, a 41 éves szerb M. Fahrudint is elfogták a Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásán. A nyomozók a házkutatáskor kábítószert és annak adagolásához és árusításához használt eszközöket, valamint pénzt is lefoglaltak a délszláv férfi lakásán.

A fővárosi rendőrök az akcióikban az elfogott hat főnél összesen közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószert találtak.

A nyomozók M. Fahrudint és B. Rolandot kábítószer-kereskedelem miatt, míg a díler lakásán kábítószert vásárlókat, P. Kristófot, H. Benedeket, H. Alexandrát és F. Tamást kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Rovatok