Index Vakbarát Hírportál

Nem alakul Covid-kórházzá a Szent János Kórház, de a traumatológiát ezen a héten átszervezik

2020. szeptember 22., kedd 16:51

A Szent János Kórház cáfolja, hogy Covid-kórházzá alakulna, az ortopédiai osztályukat viszont átszervezik, hogy felkészítsék a lélegeztetésre szoruló koronavírusos betegek fogadására és ellátására, ugyanúgy mint tavasszal – áll a kedd délután Indexhez eljuttatott kórház közleményben.

A kórház közleménye szerint a  traumatológia ügyelet keddtől, szeptember 22-étől érvényes átszervezése az Országos Mentőszolgálattal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) egyeztetett módon, csak az adott hétre vonatkozik és csupán az ügyeleti időben történő felvételekre terjed ki.

Jövő hétfőtől ugyanis a hét négy napján továbbra is folyamatosan biztosítjuk a területi ellátást, kedden, szerdán és vasárnap pedig csak az ügyeleti időben kértük mentesítésünket a járványügyi többletfeladatok miatt 

– hangzik a levél.

Ez felveti a kérdést, hogy azoknak, akik ezen a héten Budán szenvednek balesetet, melyik kórházba kell menniük, ha nem a mentő viszi be őket. Erről a Szent János Kórházat is megkérdeztük. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Rovatok