Index Vakbarát Hírportál

Vasvillával kergette el a járási hivatal tisztviselőit egy férfi Csongrád-Csanád megyében

2020. szeptember 28., hétfő 09:50

Csütörtök délelőtt a járási hivatal három tisztviselője keresett fel egy férfit az egyik Csongrád megyei faluban. Egy környezettanulmány készítése volt a céljuk. A Délmagyar információi szerint a kerítésnél álltak, amikor az interjúalanyuk, egy férfi az egyik kérdésük után hátrament, magához ragadott egy vasvillát, majd üvöltözni kezdett a tisztviselőkkel – két nővel és egy férfival –, hogy takarodjanak. 

Ők a kocsijukhoz szaladtak, de az őrjöngő férfinak ez nem volt elég, utánuk rohant, a kocsi tetejét és a jobb oldali ablakot is bezúzta a kerti szerszámmal. Utóbbi mozdulattal vállon szúrta a jobb az első ülésen ülő tisztviselőt.

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett, hogy a nyomozási bíró rendelje el a férfi letartóztatását. A hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a járási ügyészség indítványozta a letartóztatás egy hónapra történő elrendelését, amelyet az ügyészi indítványnak helyt adva a Szegedi Járásbíróságon elrendeltek. Kiderült, hogy a férfi ellen más büntetőeljárás is folyamatban van. 

Rovatok