Index Vakbarát Hírportál

Radikálisan emelkednek az orvosi bérek, megszűnik a hálapénz

2020. október 3., szombat 13:47 | aznap frissítve

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodtak – jelentette be a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök. Több hónapos előkészítő munka után szombat reggel egyeztetett a kormány és a kamara delegációja. A megbeszélés tárgya a koronavírusjárvány-helyzet volt.

Mindannyian látjuk, hogy a járvány felszállóágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad

– közölte a kormányfő, hozzátéve: az előző napi brüsszeli tárgyalások után azt mondhatja, hogy reálisan nem lehet számítani oltóanyagra a következő év közepénél hamarabb. Ezért a következő hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek. Az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy „minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra” – mutatott rá a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, hogy az orvosi kamara világossá tette, és ezzel a kormány egyet is értett, hogy ezt az emberfeletti munkát a mostani bérszínvonal mellett aligha tudják teljesíteni az orvosok.

Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk

– hangsúlyozta a miniszterelnök. Bejelentette, hogy a kamara által előterjesztett bértáblát a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtják az Országgyűlésnek. Megállapodtak arról is, hogy 

a hálapénzt kivezetik a magyar ellátórendszerből.

Az orvosi kamara és a kormány között jó az együttműködés, az összefogás ezen a szinten is megvalósulhat. Ha összefogunk, akkor pedig sikerülni fog, hiszen egyszer már sikerült

– mondta a kormányfő.

Rovatok