Index Vakbarát Hírportál

Fizetni akarnak, mégis utcára kerülhetnek a nyíregyházi romák

2020. október 6., kedd 10:07

Demonstrációra készülnek a nyíregyházi Huszár-telepen élő romák, mivel öt családot akarnak a héten kilakoltatni annak ellenére, hogy a családok a hátralékaikat rendezni akarják – erről Glonczi László, a helyi roma önkormányzat alelnöke számolt be az Indexnek.

„Békés módon kívánjuk felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy a téli moratórium előtt egy hónappal minden előzetes figyelmeztetés nélkül családokat kitenni az utcára szívtelenség.”

A kisebbségi önkormányzat vezetője elismeri, hogy a családok nagy része tartozásokat halmozott fel az évek során az önkormányzat felé, de többszöri egyeztetés során sem volt hajlandó a polgármester érdemi tárgyalásokat folytatni az érintettekkel, akik

így a téli kilakoltatási moratórium előtt az utcára kerülhetnek.

Van köztük olyan is, aki több mint egymillió forintot akart befizetni az önkormányzat részére, ám a kilakoltatást ennek ellenére mégsem halasztják el.

A Város Mindenkié Csoport levélben szólította fel Dr. Kovács Ferenc polgármestert, hogy álljanak el a kilakoltatástól. Ha nem járnak sikerrel, akár élőlánccal is meg akarják akadályozni majd a végrehajtást.

A polgármesteri hivatal megkeresésünkre elmondta

a városnak az augusztus 31-ei adatok szerint lejárt lakbér kintlévősége több mint a 180 millió forint. 2020. október 6-án a Huszártelepen jogcím nélküli lakáshasználat miatt 4 lakás esetében végrehajtó kísérli meg jogerős bírósági ítélet alapján a karhatalmas kényszer kiköltöztetést, tekintettel arra, hogy háztartásonként átlagban 1,2 milliós tartozást halmoztak fel.

(Borítókép: A Huszár-telep egyik háza Nyíregyházán. Fotó: Google Street View)

Rovatok