A magyar kormányzati lakáspolitika továbbra sem rászorultsági alapon, hanem elsősorban családpolitikai-demográfiai célok alapján finanszírozza a lakosság lakhatáshoz jutását.
A Habitat for Humanity Magyarország október 5-én, a lakhatás világnapján mutatta be kilencedik Éves jelentését a lakhatási szegénységről. A dokumentum a lakhatással kapcsolatos költségvetési kiadások és közpolitikai döntések, illetve a lakhatás megfizethetőségének legaktuálisabb kérdései mellett a befektetési célú ingatlanvásárlások ingatlan- és albérletpiacra gyakorolt hatását, továbbá az energiaszegénységet állította fókuszba.
Idén a központi költségvetés tizenegyszer annyit költ szociálisan nem célzott, mint rászorultság alapján adott támogatásokra. 2020-ban nem célzott lakástámogatásként 297 milliárd forintot terveztek elkölteni – ami az április végi adatok alapján 290 milliárd forintra csökkent – a rászorultsági alapon célzott támogatások viszont csak 28 milliárd forintot tesznek ki, amelyhez az intézményfenntartásra 23,5 milliárd forint társul. 2020-ban a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) a legmeghatározóbb lakástámogatási eszköz, 2015-ben való indulása óta a legmagasabb, 145 milliárd forint tervezett kiadással. Bár a jogosultak és az igénybe vehető támogatások köre kismértékben bővült, e családpolitikai eszköz továbbra sem férhető hozzá mindenki számára, aki lakhatási szegénységben él. A babaváró hitel ugyancsak családpolitikai célt szolgál akkor is, ha az első évben 75 ezren, jelentős részben lakhatási célra vették fel. Elképzelhető, hogy 2021-re a babaváró hitel a családi otthonteremtési kedvezmény után a második legnagyobb lakáspolitikai eszközzé válik 67,7 milliárd forintos tervezett ráfordítással.
Közben az önkormányzati bérlakások száma tavaly tovább csökkent, nem is nagyon építenek újakat, így nem is csökkenti a lakhatási szegénységet (2019-ben mindössze 120 ilyen lakás épült országszerte, ami egyébként hároméves csúcs).
Laknia mindenkinek kell valahol. A lakhatási költségekkel összefüggő elszegényedés kapcsán a banki hitelek esetében a 90 napon túli, a közműdíjak esetében pedig a 60 napon túli hátralékokat rögzítő statisztikákat szokták idézni. (A magyar háztartások hatoda rendelkezik valamilyen közüzemi tartozással.) A konkrét hátralékok felhalmozásánál viszont jóval gyakoribb, hogy az emberek különböző spórolási stratégiákat kezdenek el alkalmazni, például kevesebbet költenek alapvető élelmiszerekre vagy elektronikai cikkekre.
BUDAPESTEN Aza helyzet is problémát jelent, hogy a jövedelmek növekedése nem tud a lakásárak növekedésével lépést tartani. Saját tulajdonú lakásról pedig egyre kevesebben álmodhatnak.
Elég vészjósló az MNB felmérése, amely szerint gyakori a személyi kölcsönök lakás célú felhasználása azok körében, akik nem kapnának lakáshitelt. Azonban míg a 90 napon túli késedelmes jelzáloghitelek 85 százaléka eredetileg a 2008-as válság előtt felvett devizahitel volt, addig a nem teljesítő személyi kölcsönök 76 százaléka 2016 után folyósított hitel. A késedelmes személyi kölcsönök közel kétharmada nem banki pénzügyi vállalatoknál (ilyen például a Provident vagy a Cofidis) van, a lakáshoz jutás igen kockázatos reményében.
Nem meglepő, ha a fizetőképességi probléma lakásvesztéshez vezet. Magyarországon évente hozzávetőlegesen 3 ezer embert tesznek ki a lakásából, ennél azonban jóval magasabb az összes eladósodás miatti lakásvesztés, mivel sokan inkább saját maguk értékesítik lakásukat és költöznek el.
Az elmúlt évtizedben Magyarországon csökkenni kezdett a lakástulajdonosok száma, miközben a bérlakásban élők aránya 2010 óta folyamatosan növekszik. Kialakult egy „bérlői generáció”, ennek hatására pedig növekedésnek indult a jogi személyek aránya a lakástulajdonosok között, emelkedni kezdett a befektetési célú ingatlanvásárlás is. Ez a frekventált területeken lévő ingatlanok árát felhajtotta, így sokakat kizárt a tulajdonszerzésből, a maradék potenciális vásárlót pedig egyre magasabb összegű lakáshitelek felvételére kényszerítette.
Az albérletárak országszerte is közel duplájára nőttek az elmúlt évtizedben.
Hiába a nagy mennyiségű befektetési célú ingatlan, az albérletek iránti kereslet is nőtt, másrészt ezeknek a lakásoknak valószínűleg csak egy része jelent meg a hosszú távú bérletek piacán. A megfizethető lakhatáshoz a lakásszektor szerkezeti átalakulása, a közösségi, önkormányzati, állami tulajdonú lakások és bérlakások nagyobb aránya kellene, mert a megfizethetőségi és szociális szempontok ekkor erősebben érvényesülhetnek.
A magyarországi lakásállomány nagyrészt elavult, rossz energiahatékonyságú, ami magas rezsiköltséget és légszennyezést is okoz. A hatvanas-nyolcvanas években épült, hőszigetelés nélküli „Kádár-kockák” kifűtése akár kétszer annyi energiát is igényelhet, mint egy panel, és négyszer annyit, mint egy 2000-es években épült (hőszigetelt) társasház. A legalsó jövedelmi ötödben a háztartások csaknem 40 százaléka fűt kizárólag szilárd tüzelővel, azaz a fatüzelés elsősorban a szegényebb rétegek energiahordozója. Az alacsony jövedelmű családokat kevésbé érinti a rezsicsökkentés, míg a tűzifa drágulása elsősorban ezt a réteget sújtja. Az energiaszegénység ördögi körének megtörése csak külső támogatással lehetséges.
A 2014-ben indult Otthon Melege Program elvileg ugyan a lakosságnak nyújt állami támogatást lakóépületeik energiahatékonyságának javításához, hatékonyságáról azonban sokat elmond, hogy 2014 és 2017 között a lakások kevesebb mint 1 százalékán – 27 ezer lakáson – hajtottak végre efféle korszerűsítést. A szociális tüzelőanyag-támogatási program lehetőségével 2019-ben 252 kistelepülés önkormányzata élt.
A Habitat for Humanity Magyarország 2020-as, teljes lakhatási jelentése itt olvasható el.
(Borítókép: Önkéntesek ételt osztottak Budapesten a Hős utcában lakó rászorulóknak 2020. április 29-én. A Toxikomák konyha adományokból készít meleg ételt a rászorulóknak minden nap. A színészekből és önkéntesekből álló civil csoport ezen a héten a Kontúr Közhasznú Egyesület segítségével visz naponta 100 ételadományt a Hős utcába a koronavírus-járvány miatt még nehezebb helyzetbe került családoknak.
MTI/Balogh Zoltán)