Barna Zoltánné Katalin a közösségi oldalán mesélte el, miken kellett keresztül mennie a fájós lába és annak kezelése miatt – az ügyről a Blikk számolt be. A nő leírása szerint P. András háziorvost kereste fel, aki egyben a helyi polgármester is Vizsolyon. A doktor injekciókúrát írt elő a nőnek, ám az orvos asszisztense éppen szabadságon volt, és a nő állítja, hogy az orvos utasítására a takarítónő, Annuska adta be neki öt napon keresztül az előírt injekciókat.
Katalin tudta, hogy bajba kerülhet, amikor Facebook-oldalán megírta a történteket, mert közalkalmazottként dolgozik a településen, ezért a polgármester a főnöke. A közösségi oldalán arról is beszámolt, hogy állapota nem javult, mozdulni is alig bírt, és az injekció helye is begyulladt. A bejegyzésről értesült P. András is, aki Katalint behívatta magához, majd utasította az asszonyt, hogy írjon egy új posztot, vallja be, hogy hazudott, és a rendőrséggel fenyegette.
A történteket a Budapesti Orvosi Kamara etikai bizottságán vizsgálja.