Index Vakbarát Hírportál

Budapesti győzelemmel zárult a Közgazdasági Diákolimpia

2020. október 17., szombat 13:58

A verseny nemzeti döntőjében – amelyet a járványhelyzet miatt végül online módon rendezett meg a Magyar Közgazdasági Társaság – az írásbeli fordulók tíz legjobbja mérte össze tudását. Így a V4-es Közgazdasági Olimpia magyarországi döntőjének győztese a fővárosi VII. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum diákja, Mezei Emese lett.

A versenyre a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok jelentkeztek az ország minden pontjáról és a Vajdaságból. 

A döntő első öt helyezettje képviselheti majd hazánkat a verseny nemzetközi döntőjében, ahol Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is a legjobb diákok mérhetik majd össze közgazdasági ismereteiket.

A versenyről itt olvashatnak.  

V4-es Közgazdasági Olimpia

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást cseh, lengyel és szlovák testvérszervezeteivel. Részben ehhez az együttműködéshez kapcsolódva a négy országban a 2019–2020-as tanévben is megrendezték a cseh kezdeményezésre elindított, középiskolásoknak szóló Közgazdasági Olimpiát, amelynek nemzetközi döntőjében – a nemzeti döntők eredményei alapján – Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról mérik össze tudásukat angol nyelven a legjobb diákok. A Magyar Közgazdasági Társaság szervező partnerei: a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Intézete, a Pénzmúzeum, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapest Institute of Banking.

Rovatok