Index Vakbarát Hírportál

Pusztító szerelem: felgyújtotta volt élettársa házát

2020. október 21., szerda 20:06

Súlyosabb ítélet született másodfokon a volt élettársa házát porig égető férfi ügyében. A Debreceni Törvényszék közleményében az olvasható: a 45 éves Hajdú-Bihar megyei férfi még tavaly novemberben gyújtotta lángra volt kedvese és annak édesanyja otthonát, pedig akkorra már véget ért a veszedelmes frigy. 

A közlemény szerint a pár élettársi kapcsolatban élt Ebesen, a nő házában. A férfi azonban egyre többet ivott, igencsak féltékeny is volt, ezért a nő arra kérte tavaly novemberben, hogy szedje a sátorfát, vége a románcnak. A volt élettárs azonban ennek nem tett eleget – ahogy az a közleményből kiderül, így végül a nő úgy döntött, hogy akkor ő költözik el a szintén Ebesen lakó édesanyjához. Ezután jött csak a baj: egykori szerelme egy meglehetősen erős buli után, elment a nő új otthonához és porig égette a házat. 

A 45 éves férfi 2019. november 19-én több szórakozóhelyen nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd 23 óra 45 perc körül elment a nő házához, ahol meggyőződött arról, hogy az ingatlanban senki nem tartózkodik. A férfi bement a melléképületbe, ahol magához vett két gázolajjal teli 20 literes kannát, majd azokat bevitte a lakásba. A gázolajat a vádlott kiborította a szobában és egy öngyújtóval meggyújtotta. A ház teljes terjedelmében kigyulladt, a benne lévő bútorok, egyéb ingóságok elégtek. A lángokat az egyik szomszéd vette észre, ő azonnal hívta a tűzoltókat, közben pedig elzárta a gázfőcsapot.

– írják, hozzátéve, hogy senki nem sérült meg, a szomszédos családi házak, valamint melléképületek sem voltak közvetlen veszélyben.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2020. június 16-án meghozott elsőfokú ítéletében a vádlottat 2 év 4 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntés akkor nem emelkedett jogerőre, mivel az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítés végett jelentett be fellebbezést. A másodfokon eljáró büntetőtanács 3 évre súlyosította a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést, az ítélet jogerős. 

Rovatok