Index Vakbarát Hírportál

Nagy erőkkel vonult az osztrák határra a TEK

2020. november 3., kedd 13:08

A TEK felkészült arra, hogy a lakosság biztonságát érintő ellenőrzött információ esetén haladéktalanul megtegyen minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságát és az ország értékeit megvédhesse

– közölte a Terrorelhárítási Központ az Index kérdésére. Lapunk azzal kereste meg a TEK-et, hogy Magyarországon, Budapesten kell-e számolni terrorveszéllyel, illetve milyen a készültség a franciaországi és bécsi terrorcselekmények után, valamint az ünnepekhez közeledve.

A TEK szerint napjainkban a tömeges migráció, valamint – ezzel összefüggésben – a terrorizmus jelenti az első számú veszélyforrást az európai államok biztonságára, egyúttal a legnagyobb kihívást a terrorelhárítással foglalkozó szervezetek részére.

A Terrorelhárítási Központ arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a terrorfenyegetettség szintjét egy négyes skálán határozza meg a vonatkozó jogszabály (1824/2015. (XI. 19.) Korm.-határozat a terrorizmus elleni küzdelem feladatainak egységes végrehajtási rendjéről), ahol

Jelenleg a 3-as fokozat van érvényben

– közölte a TEK.

A 3-as – közepes – fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak vagy az Európai Unió, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető, de magasabb fokozat bevezetése nem indokolt.

A Terrorelhárítási Központ szerint a fokozatot mindaddig fenn kell tartani, amíg Magyarország veszélyeztetettsége – nagy valószínűséggel – nem zárható ki. Azt is hozzátették, hogy

jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyek miatt szigorításra lenne szükség Magyarországon, azonban bármikor felmerülhet olyan információ, amely szükségessé teszi magasabb fokozat elrendelését.

A TEK a biztonság garantálása érdekében együttműködik a magyar és külföldi partnerszolgálatokkal, és folyamatosan elemez, értékel és ellenőriz minden információt, amely Magyarország alkotmányos rendjét és a magyar emberek biztonságát veszélyeztetheti.

Arra is felkészültek, hogy a lakosság biztonságát érintő ellenőrzött információ esetén haladéktalanul megtegyenek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságát és az ország értékeit megvédhessék.

A TEK továbbá arról tájékoztatta az Indexet, hogy a bécsi terrortámadást követően a TEK azonnal felvette a kapcsolatot az osztrák biztonsági szervekkel.

Figyelemmel az elkövetés jellegére Hajdu János rendőr vezérőrnagy, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója nagy létszámú műveleti erőt rendelt az esetlegesen menekülési irányként számításba vehető osztrák határszakaszra. Az egységek – megfelelő páncélozott támogatással – még az éjszaka a kijelölt helyszínekre érkeztek

– közölték.

Azt írták, hogy a TEK feladata jelen esetben kettős.

  1. A megerősítő intézkedések célja – az osztrák partnerszolgálattal és hatóságokkal való folyamatos kapcsolattartás mellett – egyrészt az elkövető(k) feltartóztatására való felkészülés, illetve a határon keresztül történő esetleges üldözés során aktív segítségnyújtás, másrészt szükségszerűen, kérésre nemzetközi támogatás biztosítása.
  2. Az osztrák biztonsági szervekkel, az EKO Cobra különleges egységgel a kapcsolattartás folyamatos.

Összehívták a nemzetbiztonsági bizottság ülését

Megírtuk, hogy Stummer János, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnöke a bécsit terrortámadás miatt rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte.

Az ülésre meghívót kapott az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat.

A bécsi terrortámadásról és az azt követő eseményekről percről percre cikkben számolunk be.

Borítókép: MTI Fotós: Lakatos Péter

Rovatok