Index Vakbarát Hírportál

Sűrű szezonjuk volt a balatoni vízimentőknek

2020. november 6., péntek 21:00

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói október végéig 261-szer futottak ki a kikötőkből, szárazföldi mentői harminc tóparti település strandján 3901 könnyű sérültet láttak el – derül ki a szakszolgálat 2020-as beszámolójából. A strandi mentők a tavalyi esetszámnál 3,11 százalékkal több bajbajutott emberen segítettek – írta az MTI.  Az esetszámok növekedésében szerepe volt annak is, hogy idén a Balatonhoz látogatók száma meghaladta az előző évit, miközben a vírushelyzet miatt 70 százalékkal kevesebb volt a balatoni rendezvény – olvasható a beszámolóban.  

A VMSZ mentőhajói 69 esetben vonultak bajbajutott emberekhez, 38-szor mentettek eszközt, 41 esetben pedig gondoskodtak vízi rendezvények és vitorlásversenyek résztvevőinek a biztonságáról. Emellett több tucatszor vettek részt olyan feladatokban, mint például a vízminta-vételezés, vihar előtti figyelmeztetések, mederfenék-vizsgálat, akadálymentesítés, vagy búvármunka. A szakszolgálat vízi és szárazföldi mentői négy alkalommal végeztek újraélesztést, mindegyik esetben sikerrel.

Rovatok