Index Vakbarát Hírportál

17 órától az SZFE mellett tüntetnek a Kossuth téren

2020. november 7., szombat 16:07

„Az SZFE célkitűzései egyetlen esetben válhatnak valóra, ha elegen segítünk nekik, és mutatjuk a kormánynak, hogy nem tehet mást, mint enged a követeléseknek. Ezért arra kérlek, hogy november 7-én délután 17:00-kor jelenj meg a Kossuth téren, transzparenssel, piros-fehér szimbólummal, fáklyával, bármivel, ami az egyetem melletti kiállásodat jelképezi! Amatőr és vagy profi előadásokka l(vers, tánc, ének )készülünk. Beszédeket nem tervezünk, de ez változhat. Az esemény addig ismétlődik, amíg a célkitűzések megvalósulnak.

Természetesen mindezt a járványügyi szabályok betartásával tegyük (maszk, kesztyűhasználat, távolságtartás).

Nyomatékosan kérek mindenkit, hogy ne hozzatok semmilyen párt vagy más civil szervezet jelképét, zászlóalját! A diákok egyetértésével és köszönetével kerül lebonyolításra a rendezvénysorozat. Ami visszavonásig érvényes” – írják a szervezők az esemény Facebook-oldalán.

A demonstrációra azután kerül sor, hogy pénteken az egyetem új vezetősége levélben üzent a diákoknakaz épületeket februárig bezárják, a tanévet felfüggesztik. Szarka Gábor kancellár a levelét úgy kezdte: „az egyetemet megbénító blokád miatt a vezetőség immár több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem létesítményeibe, felelős döntéseket csak korlátozottan tud hozni, az oktatás tényleges folyamatait, a létesítmények rendeltetésszerű működését ellenőrizni nem tudja”.

Rovatok