Index Vakbarát Hírportál

Minden ötödik háztartás nagyon megérezte a koronavírus hatását

2020. november 9., hétfő 08:37

Minden ötödik háztartás bevételeit megvágta a vírus: a megkérdezettek 24 százaléka kevesebbet költ élelmiszerre, ruházkodásra (17 százalék) és kultúrára (15). Nem mellesleg a lakosság 66 százaléka szerint egyre nehezebb egészségügyi ellátáshoz jutni a járvány óta – írja a Népszava.

A Publicus Intézet a lap megbízásából készített októberi felméréséből kiderül: a pesszimisták tábora jelentősebb a magukat ellenzékinek vagy bizonytalannak vallók körében, de a kormánypárti szavazók is elégedetlenek, hiszen 50 százalékuk szerint nehezebb ellátáshoz jutni.

Az ellenzékiek ennél borúsabb képet látnak, 76 százalékuk szerint romlott az egészségügyi ellátás, és a bizonytalanok 69 százaléka is így véli.

A felmérésből kiderül, az októberi járványhelyzetben a magyarok többsége, 52 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nagyobb társadalmi kárral jár, ha a leálló gazdaságban sok cég tönkremegy és sok ember kerül nehéz helyzetbe.

Az első hullám alatt, áprilisban még a lakosság 44 százaléka mondta azt a Publicus szerint, hogy ez helyes lépés volt, szeptemberben a megkérdezettek 37 százaléka volt a korlátozások pártján, azaz az emberek egyre kevésbé szeretnének bezárkózni. A járvány terjedése ellenére ez az adat októberre 31 százalékra csökkent. 

A kormánypártiak között erősebb a korlátozásellenes hangulat (60 százalék), az ellenzéki táborban viszont relatív többségben vannak a korlátozások támogatói (42).

A megkérdezettek 65 százaléka szerint a gazdaság érdekében sem elfogadható, hogy egyszerre százezrek legyenek betegek, míg a voksolók 54 százaléka szerint addig nem kellenek korlátozások, amíg az egészségügy megfelelő ellátást tud biztosítani a rászorulóknak.

Minden ötödik magyar (22 százalék) a háztartás bevételeinek csökkenéséről számolt be, de a döntő többség (76) nem tapasztalt változást. A megkérdezettek 43 százaléka vallja: a településükön egyre több az álláskereső, 33 százalék szerint megnőtt az igény a közmunka iránt is. A megkérdezettek 41 százaléka szerint az önkormányzatoknak egyre nehezebb a dolguk. 

Rovatok