Index Vakbarát Hírportál

Az autópályán traktorozott

2020. november 11., szerda 15:36

Az utóbbi időben többször is előfordult, hogy az autópályán a forgalommal szemben hajtott egy-egy sofőr Magyarországon, melyről az Index.hu is beszámolt. Ezúttal is egy igazi érdekesség került az egyenruhások látóterébe, amikor az M8-as autópályán észleltek egy mezőgazdasági vontatót, ismertebb nevén egy traktort és annak vontatmányát, amint az a Pentele hídon haladt át Apostag irányába – adta hírül a police.hu.

A rendőrök a traktort előbb lekísérték az autópályáról, majd amikor a jármű sofőrjét igazoltatták, megtudták, hogy a 43 éves férfi Lajoskomáromból tartott Szalkszentmártonba (nagyjából nyolcvan kilométeres táv), azonban az odavezető úton eltévedt, és ezért hajtott fel az M8-as autópályára.

Rovatok