Index Vakbarát Hírportál

Indul a kampány: Szombathely, az első ellenzéki csatatér

2020. november 12., csütörtök 09:13

A vasi megyei székhelyen már jóval előbb nekikezdtek a helyi politikai szereplők az előválasztási kampánynak, mint az ország más részein. Büntetőügybe keveredett ügyvéd, budai milliárdos, szentgotthárdi exjobbikos képviselő, és frissen igazolt momentumos politikus neve is gyakran felvetődik, mint az ellenzék közös jelöltje.

Az első település volt Szombathely, ahol már két évvel az országgyűlési választások előtt világossá vált, előválasztáson dőlhet majd el, ki lesz Hende Csaba ellenzéki kihívója. Abból ugyanis több is akad a városban:

Nyerhető körzetnek tartják

A Szombathelyből és néhány kisebb településből álló Vas megye 1-es választókörzet reálisan is megnyerhető az ellenzék számára, ezért nem is csoda, hogy kiélezett küzdelem zajlik már most az önjelölt-jelöltek között. 

A tavaly októberi önkormányzati választáson sikerült visszavenni a várost a Fidesztől (1990-től 1998-ig SZDSZ-es, 2002-től 2010-ig MSZP-s volt a település első embere), a polgármesteri poszt mellett a stabil közgyűlési többséget is sikerült behúznia az ellenzéknek. 

Bár a 2018-as országgyűlési választásokon közel 50 százalékos eredménnyel lett a térség képviselője Hende Csaba, az ellenzéki pártok akkor még külön állítottak jelöltet, így nem sok esély mutatkozott a Fidesz leváltására, a 2019 októberi választás eredményét azonban sokan értelmezik úgy az ellenzékiek közül a városban, hogy az valójában Hendéről mondott ítéltet és nem a Fidesz fiatal polgármesterjelöltjéről, a megyei jegyzőként tevékenykedő Balázsy Péterről. 

Tinilányos szelfi-mánia vs. budai milliárdos csemete

Nehéz rekonstruálni a napról napra változó eseményeket, felfejteni, hogy pontosan ki is kezdte, de talán ott vált a legláthatóbbá, hogy elstartolt az ellenzéki háziverseny Szombathelyért, amikor október végén Ungár Péter feltöltött a Facebook oldalára egy képet, amelyen kengurujelmezben látható.

Az LMP-s képviselő öltözködési szokásairól, extravagáns viseleteiről külön értekezést lehetne írni, de ami ennél fontosabb, az a képhez mellékelt szöveg volt. Ebben ugyanis Ungár Hende Csaba mellett Bana Tibornak is beszólt, amikor azt írta, hogy ő a térség kormánypárti képviselőjével és az ellenzéki képviselőtársával szemben nem akar a „politikából a külsőségek kavalkádját csinálni, komolykodni, fontoskodni”.

„TINILÁNYOKAT MEGSZÉGYENÍTŐ SZELFI-MÁNIÁNAK”, A „NÁRCIZMUS ORGIÁJÁNAK” NEVEZTE A KÉT POLITIKUS VISELKEDÉSÉT,

ahogy szerinte rendre megörökítik, hogy „fontos ügyekről tárgyalnak fontos emberekkel”. 

Az LMP-s képviselő szerint ezek az egyeztetések szükséges velejárói a politikusi munkának, amelyért fizetést kapnak, nem pedig a célja. 

Néhány napra rá Bana Tibor az őt támogató egyesület tagjaival (többségében a Vas megyei Jobbikból Banával együtt távozó helyi politikusokról, aktivistákról van szó) közös képet posztolt a Facebookra, amelyben felsorolt mindent, amit korábban bármikor Ungár Péter fejére olvastak:

budai milliárdos, a fideszes Schmidt Mária fia, üzleti kapcsolatban áll Mészáros Lőrinccel, bomlasztja az ellenzéket, és a többi. 

Van másik?

A napokban azonban a Momentum elnöke, Fekete-Győr András egy budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja „leigazolja” László Győzőt, Szombathely alpolgármesterét, általános polgármester-helyettesét. Sokan vélik úgy a városban, hogy László Győző csatlakozása a Momentumhoz már annak az előjele, hogy ő is megméretni majd magát a jövő évben esedékes ellenzéki előválasztáson. 

Van is benne ráció, László Győző ugyanis népszerűnek számít Szombathelyen, születése óta a városban él, nem tartják politikai kalandornak. 2018 októberében lett önkormányzati képviselő az egyesült ellenzéket tömörítő Éljen Szombathely! Egyesület színeiben. Szombathelyen azért tartottak időközi önkormányzati választást, mert Czeglédy Csaba büntetőügyei miatt egy éven át nem vett részt a közgyűlésen, ezért elveszítette mandátumát. László végül nagy fölénnyel tartotta meg a mandátumot az ellenzéknek. 

Megkerestük az ügyben László Győzőt, aki az Indexnek elmondta, megtisztelőnek tartja ugyan, hogy sokan alkalmasnak tartják őt arra, hogy induljon az előválasztáson, vagy akár, hogy az összefogás színeiben kihívója legyen Hende Csabának 2022-ben, ugyanakkor

a Momentumhoz való csatlakozásának ehhez semmi köze.

Már 2018 óta dolgozott együtt a helyi momentumosokkal, akiknek végül tavaly októberben nem sikerült képviselőt küldeni az önkormányzatba, rajta keresztül viszont ők is képviseltethetik magukat a helyi döntéshozatalban. 

László azonban még nem gondol a jövő évi előválasztásra, mivel a szociális és egészségügyek is hozzá tartoznak az önkormányzatban, ezért ezek most minden idejét lekötik a pandémiás helyzet miatt. 

Vannak itt már aspiránsok, akik már kifejezték, hogy szeretnének indulni, én pedig a városért szeretnék dolgozni a lehető legjobban. 

– nyilatkozta az Indexnek a szombathelyi momentumos alpolgármester.

(Borítókép: Balról-jobbra: Bana Tibor, Ungár Péter, Czeglédy Csaba. Fotó: Kovács Attila / Szigetváry Zsolt / Rosta Tibor / MTI)

Rovatok