Index Vakbarát Hírportál

Kásler: indokolt a szigor, heteken belül látni fogjuk az eredményeket

2020. november 13., péntek 10:42 | aznap frissítve

Néhány héten belül fogunk kedvező eredményeket tapasztalni, amennyiben betartjuk a napokban meghozott járványügyi szabályokat – mondta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Magyar Hírlapnak.

Magyarország stratégiája az volt, hogy amíg lehetett, az országhatárokon feltartotta a vírus behurcolásának a lehetőséget, utána izolálta a fertőzötteket, és ez vezetett ahhoz a rendkívüli eredményességhez, amivel az első hullámot ki tudtuk védekezni

 – így értékelte a miniszter, hogy a járvány első szakaszában viszonylag alacsony számban diagnosztizáltak fertőzöttet hazánkban. A mostani súlyos állapotokat az emberek fegyelmezettségének enyhülésével, a fertőzés veszélyének relativizálásával és a vírustagadókkal indokolta, valamint azzal, hogy szerinte 

„ismert emberek” megpróbálták „megingatni a kormány intézkedései iránti bizalmat”.

Kásler Miklós arra számít, hogy a mostani előrejelzéseknek megfelelően körülbelül a december 6. és 10. közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma Magyarországon. Hozzátette:

Összesen 26-28 ezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezerötszáz intenzív ágyra. Ezt ebben az időszakban a magyar egészségügy tudja biztosítani.

Abban bízik továbbá, hogy a szigorításokkal elkerülhető az egészségügy összeomlása.

Kásler Miklós kétségesnek nevezte a szlovákiai tömeges tesztelés eredményeit, és úgy véli, nincs összefüggés az ottani fertőzöttek számának csökkenése és a masszív tesztelés között.

Ezt követően kiemelte, hogy a meghozott hazai járványügyi szabályok betartása döntő hatással lesz a fertőzés terjedésére, és szerinte néhány héten belül tapasztalhatjuk az eredményeket. Végezetül pedig azt is elmondta, hogy száz feletti a vakcinafejlesztési kísérletek száma, ezek közül pedig körülbelül tíz van előrehaladott állapotban, így nagy a valószínűsége annak, hogy 

„belátható időn belül elindulhat egy biztosan hatásos vakcina gyártása és forgalmazása”.

Rovatok