Index Vakbarát Hírportál

Százmilliós fűszállítmányt foglaltak le két dílernél

2020. november 20., péntek 19:43

Letartóztatta a bíróság a Velencén elfogott kábítószer-kereskedőt és külföldi társát – adta hírül a Fővárosi Törvényszékre hivatkozva az MTI.

A két férfi az év második felétől elfogásukig nagyüzemben terítette a marihuánát Budapesten. Egyikük ismeretlen körülmények között továbbértékesítésre több mint 45 kilogramm marihuánát szerzett meg, amelyet  ferencvárosi lakásában és annak tárolójában őrzött. A gyanúsítottól hat kilogramm marihuánát rendelt meg a másik férfi, aki miután átvette a kábítószert, autójával a Fejér megyei Velencére ment.

Mint arról az Index is beszámolt, a rendőrök ott megpróbálták ellenőrizni, de a férfi az őt a járműből kiszállásra felszólító rendőrt elsodorva elmenekült a helyszínről, és csak később tudták elfogni.

A szökni próbáló férfi ellen külön eljárásban közúti veszélyeztetés, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt is büntetőeljárás indult. A másik, a külföldi gyanúsított elfogásakor lakásán jelentős mennyiségű kábítószert és csaknem nyolcmillió forint készpénzt foglaltak le.

Az ügyészség gyanúja szerint a két büntetlen előéletű férfi a bűncselekményt hosszabb időn keresztül, életvitelszerűen, több társukkal együtt, szervezetten követte el, megélhetésüket feltehetően legalább részben ebből biztosították. A két férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra rendelte el, őket jelentős mennyiségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják.

A főváros IX. kerületében őrizetbe vették azt a szerb férfit, akitől a Velencén szerdán elfogott díler vehette a kábítószert. A két embernél mintegy százmillió forint értékű marihuánát foglaltak le.

Rovatok