Index Vakbarát Hírportál

Távozott a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója

2020. november 20., péntek 22:07

Megerősítette az MTI-nek a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója közös megegyezéssel távozik posztjáról.

A vezérigazgató nem kívánt az MTI-nek nyilatkozni, és az MTÜ sem indokolta meg Kollár József távozásának okát, akit 2015. májusában nevezett ki a cég élére az akkor még 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése.

Az állam tavaly augusztus végén emelte meg a korábban 21 tóparti, kikötővel rendelkező önkormányzat többségi tulajdonában lévő Bahart tőkéjét 6,6 milliárd forinttal, amivel több mint 75 százalékos részesedést szerzett a hajózási társaságban. A tőkemelés után elfogadták a cég reorganizációs tervét, amely egy profiltisztítást követő fejlesztés. A reorganizációs terv célja, hogy a Bahart – alapvetően közfeladatot ellátó, nemzeti tulajdonú hajózási társaságként –  megújuljon, működési hatékonysága pedig a profiltisztítás és szervezet-optimalizálás eredményeként érdemben növekedjen, közölték akkor. Több vagyonelemét –  a csopaki közforgalmú kikötőt, kempingeket, szállodát, vízparti ingatlanokat –  online árverezésre bocsátott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A hajózási társaság meghirdette a vitorláskikötő-láncának egyben történő bérbeadását is, amire az első körben nem akadt jelentkező.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) fenntartható versenyképességének megteremtéséhez a következő évtizedben mintegy 20 milliárd forint forrásra van szüksége, a menetrendi hajózás állami támogatása mellett –  mondta Kollár József szeptemberben egy tanácskozáson. 

Rovatok