Index Vakbarát Hírportál

A szemétszállítóknál is terjed a járvány: toborozni kell a kukásokat

2020. november 25., szerda 06:24

Eddig 32-en kapták el a koronavírust az FKF szemétszállítással foglalkozó gépkocsivezetői és hulladékrakodói között. Miközben egyre többen esnek ki a munkából, intenzíven folyik a más területen dolgozók átképzése.

Bár az FKF dolgozóinak kötelező védőeszközök, a maszk és kesztyű használata, mégis többen fertőződtek meg a koronavírussal. Eddigi információink szerint 32-en kapták el a vírust, és 34-en kerültek házi karanténba. 

Forrásunk szerint a cég eddig fejenként két mosható maszkot, valamint hetente egy darab sebészi maszkot biztosított a dolgozóknak. Az FKF Indexnek küldött válasza szerint, a cég folyamatosan biztosít maszkokat a munkavállalóknak, amikor igény merül fel rá. 

a szemétszállítás egy veszélyes üzem,  ahol koronavírus nélkül is magas a fertőzésveszély kockázata.

Jelenleg a társaság más üzem területeitől vezénylik át a dolgozókat, hogy Budán ne kerüljön veszélybe a szemétszállítás. Ha a megbetegedések miatt leállás fenyegetné a Fővárosi Közterület-fenntartó hulladékszállítással foglalkozó részlegét, akkor a katasztrófavédelemnek kell gondoskodnia a gépkocsivezetők és a hulladékrakodók pótlásáról.

A közszolgáltató a legrosszabb esetre is felkészült és meglévő állományából képzi át a dolgozókat, hogy ők vegyék át a fertőzött munkavállalók feladatait. 

Magasabb bér, de nagyobb veszély

Körülbelül 20 ember vesz részt az FKF dolgozóinak tartott földmunkagép-kezelői OKJ-s képzésen, és a targoncavezető elméleti órákon is ugyanekkora lesz a létszám. Bár az általános iskolán kívül, már az összes oktatási forma a digitális térben működik tovább, szabályozás híján, ez a felnőttképzésre nem már vonatkozik. A témáról itt írtunk bővebben:

Névtelen forrásunkat kérte munkáltatója, a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.(FKF), hogy vegyen részt a cég targoncavezető OKJ-s tanfolyamán, melynek elméleti oktatását az FKF Ecseri úti telephelyén, egy nagy előadóban tartják. 

A november 16-án és 17-én indult targoncavezetői, valamint földmunkagép-kezelői (kukásautó-rakodó) képzés indítására azért volt szükség, mert ha a járvány miatt sorra dőlnek ki a közterület-fenntartó munkatársai, veszélybe kerülhet Budapesten a szemétszállítás, és az FKF által végzett többi közszolgáltatás ellátása. Ezért rendkívüli helyzet esetén, a frissen kiképzett dolgozók vehetik át a kiesők helyét.

A tanfolyamra az FKF munkavállalói állományából válogatták a hallgatókat. Azok a munkások akik csak nyolc általánossal, vagy érettségivel rendelkeznek, jól járnak az OKJ-s papírral, mert automatikusan magasabb bérkategóriába kerülnek, de a munkaidőn túli képzést nem fizeti ki a cég a dolgozóknak. Ráadásul

nem mindenki szeretne a képzettséggel járó feladatkörökbe dolgozni,

viszont a nemrég lebonyolított munkaköri leírások tömeges módosításával, (amihez nem kell munkavállaló beleegyezése), az FKF kötelezheti alkalmazottait a rendkívüli feladatok elvégzésére. Többek között kukamosásra és a hulladékrakodásra, de ezt csak eseti jelleggel tehetné meg, például ha vírus miatt nagy arányban esnek ki a dolgozók. 

Az FKF kérdésünkre úgy reagált: 

Feladataink ellátása során elengedhetetlen, hogy folyamatosan rendelkezésünkre álljon a megfelelő képzettséggel rendelkező munkavállalói létszám annak érdekében, hogy a jogszabályokban és a közszolgáltatási szerződéseinkben rögzített kötelezettségeinket a veszélyhelyzet ideje alatt is a szükséges és az elvárt színvonalon láthassuk el.

Ahhoz, hogy megfeleljünk a hatályos jogszabályi kötelezettségeknek – miközben munkatársaink személyes biztonságát is szem előtt tartjuk –, dolgozóinknak szükséges a munkavégzésük során használt nagy értékű gépek, berendezések kezeléséhez a megfelelő szakmai és gépkezelői végzettség. A jelenleg folyamatban levő képzés szervezésével ezeknek a jogszabályi kötelezettségeinknek és kollégáink biztonsága iránti felelősségünknek teszünk eleget.

Kikukáznak, ha nem leszel kukás?

Forrásaink szerint a dél-pesti üzem vezetője finoman jelezte a dolgozóknak, hogy ajtót mutatnak azoknak, akik nem akarnak a részt venni az FKF által fizetett OKJ-n. A társaság úgy reagált: 

Munkavállalóink 100%-os társasági költségtámogatást kapnak a képzésre, a részvételre azonban nem kötelezzük őket. Azoknak a dolgozóknak, akik nem vállalják a képzés feltételeit, lehetőségük van saját költségükön megszerezni a szükséges végzettséget az általuk megfelelőnek tartott – de természetesen a szükséges akkreditációval rendelkező – képzésben is.

A földmunkagép-kezelői OKJ-s papírral rendelkező dolgozókat, akár hulladékrakodásra is átvezényelheti a társaság, ami különösen a nagy arányú megbetegedések tükrében nem túl népszerű a képzésben résztvevő munkavállalók körében. Az általunk megkérdezett munkajogász, dr. Viszló Sára azt mondta: 

Amennyiben a munkáltató nem kíván munkaszerződést módosítani, de ideiglenesen más munkakörben kívánja foglalkoztatni a munkavállalóját, arra korlátozottan ugyan, de van lehetősége. Legfeljebb évi 44 munkanapra (vagy 352 órára) „átirányíthatja” a dolgozót másik munkakörbe, feltéve, hogy a feladatok ellátásához szükséges feltételek teljesülnek (pl. a dolgozó rendelkezik a szükséges képesítéssel).

A december végéig tartó képzésre a legtöbben elvileg önkéntesen jelentkeztek, hanem azért, hogy megtarthassák állásukat. Ugyanakkor tartanak attól, hogy tartósan hulladékrakodó munkakörben foglalkoztatja őket tovább a vállalat. Azonban a munkajogász értelmezése szerint, annak ellenére, hogy a munkaköri leírás úgy fogalmaz, hogy a kiadott feladatot nem utasíthatja vissza a munkavállaló, 

amennyiben a munkáltató a dolgozót új munkakörben kívánja foglalkoztatni, ahhoz munkaszerződés módosítás szükséges, amelyre kizárólag közös megegyezéssel van lehetőség.

A munkaköri leírás módosítására azonban a munkáltatónak egyoldalúan is van lehetősége, például megfogalmazhat az adott munkakörhöz tartozó új feladatokat. Ennek viszont vannak bizonyos korlátai. Egyrészt a módosítás nem lehet olyan mértékű, hogy gyakorlatilag egy másik munkakörben történő foglalkoztatást eredményez, mivel ez már szerződésmódosításnak minősül, amihez kell a munkavállaló beleegyezése is. Másrészt a változtatások nem sérthetik a munkavállaló érdekeit, aránytalan sérelmet részére nem okozhat.

Az ilyen típusú munkaköri leírás módosítás jogilag mindenképpen aggályosnak minősülhet, és a munkavállalónak lehetősége van 30 napon belül annak megtámadására.

– mondta dr. Viszló. 

Az FKF szerint egyetlen dolgozónak sem tartania a nyári munkaköri leírás módosításától, ugyanis munkaköri leírás módosítása során a feladatokban változás nem történt. Egy belső átszervezés miatt változott meg a munkakör elnevezése - írják.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Homlokrakodó és egy kukásautó a hulladékbunkerbe üríti a hulladékot Rákospalotán, a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben 2018-ban. Fotó: Sóki Tamás / MTI)

Rovatok