Index Vakbarát Hírportál

A Nemzetbiztonsági bizottság elé viszik Szájer József szexbotrányát

2020. december 2., szerda 12:11

A nemzetbiztonsági bizottság jövő héten soron következő ülésén a bizottság elé kerülő témák között ott lesz Szájer József ügye is – közölte Stummer János, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának az elnöke.

Arról is tájékoztatott, hogy ugyanezen az ülésen sor kerítenek Szijjártó Péter éves miniszteri meghallgatására is,

így a külgazdasági és külügyminiszternek nyílt ülésen is alkalma lesz tényekkel alátámasztva beszámolnia a Szájer-ügyből következő esetleges nemzetbiztonsági kockázatokról és más országok titkosszolgálatainak lehetséges beavatkozásairól

– tette hozzá a politikus , aki a Facebook-oldalán is reagált a Szájer-botrányra.

A Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke szerint három baj is van azzal az elmélettel, hogy Szájer Józsefet a német titkosszolgálat buktatta le.

Egyrészt eltereli a közfigyelmet a botrány valódi magváról, a politikusként kimondott szavak és a magánemberként viselt dolgok közötti égbekiáltó ellentmondásról. Másrészt egy rendkívül aggasztó dolgot állít, méghozzá mindenfajta bizonyíték nélkül: mármint azt, hogy egy idegen ország titkosszolgálata a magyar belpolitika folyamatait alapvetően meghatározó módon, akár a soron következő választásra is hatással, közvetlenül avatkozik be a magyar belügyekbe. Nem információs offenzívával, nem diplomáciai elszigeteléssel, nem szervezeti emlékezetük közkinccsé tételével, hanem nettó karaktergyilkossággal. Ahhoz a megállapításhoz, hogy ez egy nagyon veszélyes feltételezés, pláne bizonyítékok nélkül, nem kell semmilyen nemzetbiztonsági előképzettség

– fogalmazott Stummer János.

A harmadik problémának ezzel az elmélettel kapcsolatban azt tartja, hogy mindezek mellett kommunikációs menekülőutat is biztosít a Fidesznek, amelyik most azt mondhatja, Szájer Józsefet azért büntetik, mert szembe mert szállni Brüsszellel, Soros Györggyel és a gonosz, bevándorláspárti EU-bürokratákkal, és nem is őt, hanem a magyar szuverenitást támadják, ráadásul már titkosszolgálati eszközökkel is.

Stummer János a kormánypárti sajtóra hivatkozva megjegyezte, láthatóan már le is csaptak erre a lehetőségre.

Szájer-ügyben mostanra 20. órája égetik a boszorkányt az ellenzéki térfélen. Sehol semmi, csak egymást túllicitálni akaró ordibálás és képtelen, minden bizonyítékot nélkülöző elméletek. Sehol egy gondolat, hogy milyen mértékű nemzetközi elszigetelődés eredménye lehet egy a brüsszeli politikai elitben hosszú ideje nyilvánvalóan köztudott dolog mostani nyilvánosságra kerülése, vagy hogy milyen viselkedésre számíthatnak a kényszerítő politikai erők ezek után Orbán Viktor részéről. Pedig érdemes lenne lassan ilyen gondolatokkal is megörvendeztetnünk egymást és a nyilvánosságot, így a botrány kirobbanását követő reggelen

– írta Stummer János a közösségi oldalán.

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője november 29-i közleményében jelentette be, hogy év végével lemond a mandátumáról. Az már a belga lapokból derült ki, hogy a politikus egy illegális „házibuliban” vett részt, majd egy rendőrségi razzia elől az ereszcsatornán leereszkedve próbált menekülni, azonban elfogták, és kábítószert is találtak nála.

Közleményében a politikus elismerte, hogy részt vett egy brüsszeli „házibuliban”, azt azonban tagadja, hogy kábítószert fogyasztott volna, arról nincs tudomása, hogy az hogyan került hozzá. Szájer József bocsánatot kért családjától, kollégáitól és szavazóitól is.

A Fidesz–KDNP EP-képviselőcsoportja közleményben azt írta, Szájer József helyes döntést hozott, amikor lemondott európai parlamenti képviselői tisztségéről.

Az egyedüli helyes döntést hozta meg

– kommentálta a Fidesz a döntést.

(Borítókép: Szájer József. Fotó: Komka Péter / MTI)

Rovatok