Index Vakbarát Hírportál

A napokban érkezik meg az ápolók 20 százalékkal megemelt bére

2020. december 5., szombat 16:09

A 20 százalékos béremelés 83 ezer ápolót és csaknem ötezer védőnőt érint, minden olyan egészségügyi szakdolgozót, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál.

Ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel, hozzátéve, hogy az egészségügyi szakdolgozók többéves átfogó béremelési programjának keretében növekedett a bér.

A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására. Köszönjük az ápolók mostani áldozatos munkáját, amivel nap mint nap segítik a járvány elleni védekezést és a betegek gyógyítását 

– hangoztatja az Emmi közleménye, amely szerint 

2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni

annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Emlékeztetnek arra, hogy az ápolók fizetése az elmúlt években több ütemben emelkedett: 2016-ban 26,5 százalékos, 2017-ben 12 százalékos, 2018-ban pedig újabb 8 százalékos béremelés volt. 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először 8 százalékkal növekedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése. Idén kétszer is volt emelés: 2020 januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal, a program következő állomása pedig 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal növelik majd az ápolók fizetését.

Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot költött, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány. Tíz év alatt a következőképpen alakult a középfokú, OKJ-végzettséggel rendelkező ápolók alapilletménye:

A felsőfokú végzettségű ápolóknál ugyanez így néz ki:

Az Emmi szerint az ápolói hivatás megbecsülését szolgálja az is, hogy az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ösztöndíjjal támogatják, és lakhatási körülményeiket is javítják, országszerte megújulnak a nővérszállók, illetve újak épülnek.  

Felhívták a figyelmet arra, hogy nemcsak az ápolók, hanem az orvosok bére is tovább nő: jövőre áttörő orvosi béremelési program indul. Továbbá 2021. március 1-jétől életbe lép az egészségügyi szolgálati jogviszony, amely a tárca értékelése szerint újabb jelentős előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók megbecsülésében.

Rovatok