Index Vakbarát Hírportál

„Az EU elengedte Magyarországot, hogy hosszú távon működőképesebbé váljon”

2020. december 9., szerda 19:58

Szerdán kiderült, hogy Magyarország végül feladja a vétót, és nem akadályozza meg az EU következő hétéves költségvetésének, illetve a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott mentőcsomagnak az elfogadását. A magyarországi ellenzéki pártok is reagáltak a vétó feladására. 

A DK-s Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke a közösségi médiában pontonként sorolja fel, mit is jelent szerinte a vétó elbukása. A politikus szerint a magyar kormányfő meg akarta akadályozni a jogállamisági mechanizmus létrejöttét, de nem sikerült neki, és próbálta ellehetetleníteni az Európai Parlament feltételeit, de a feltételek megmaradtak. A miniszterelnök azt mondta, hogy ő csak jogi garanciákban hisz, ehhez képest nem kapott jogi garanciát semmire.

Az MSZP-s Ujhelyi István a maga Facebook-posztjában úgy fogalmazott, 

Orbán Viktor győztesnek mondja magát, de kapufát rúgott,

a „bűnös zsarolással” ugyanis az alapvető szándékát, miszerint útját állja a jogállamisági mechanizmus bevezetésének, nem sikerült elérnie. A jogállamisági kritériumok jövőre életbe lépnek és kötődni fognak az uniós források tisztességes és megfelelő felhasználásához.

Fekete Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke videóüzeneteben meséli el, hogy szerinte mit jelent a vétó feladása. Szerinte a Fidesz egy „…erkölcsi és morális csőd”.

Jávor Benedek, a Párbeszéd volt EP-képviselője, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője a vétóról azt írta, várni kell, mert a kompromisszumként elfogadott politikai nyilatkozat pontos és végleges szövegezése perdöntő lehet. 

Ha röviden kéne összefoglalnom, azt mondanám, hogy az EU elengedte Magyarországot, cserébe azért, hogy hosszú távon működőképesebbé váljon

– írta Jávor Benedek, aki kiemelte, hogy a Párbeszédnek és a magyaroknak is az a legfontosabb, hogy

Magyarország mielőbb hozzájusson az európai támogatásokhoz úgy, hogy az azokkal való kormányzati visszaéléseket megakadályozzák a jogállami kritériumoknak nevezett korrupcióellenes szabályok.

- mondta az Indexnek Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője. 

Jobbik Magyarországért Mozgalom, A vétó vátesze: Orbán lehülyézte saját magát?” - című közleményben tájékoztatott az álláspontáról.

Rovatok