Index Vakbarát Hírportál

Operatív törzs: ahogy közelednek az ünnepek, nő a szorongás és a stressz

2020. december 9., szerda 11:44 | aznap frissítve

A védelmi intézkedések betartása továbbra is rendkívül fontos – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Ismertette, hogy az elmúlt 24 órában 3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 259 588 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Kórházban 7945 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 661-en vannak lélegeztetőgépen.

Meghalt 160, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6280 főre emelkedett.

A koronavírus legfiatalabb hazai áldozata tegnap egy 29 éves nő volt, alapbetegségeként agyi infarktust jelöltek.

Az áldozatok között szerepel egy szintén fiatal, 42 éves cukorbeteg nő, valamint egy magas vérnyomásos 45 éves asszony is. Galgóczi Ágnes a szerdai tájékoztatón elmondta, hogy a járvány miatt gyökeresen megváltozott az életünk, rákényszerültünk a változásokra. Szembe kell néznünk azokkal a bizonytalanságokkal, kockázatokkal, egyéni veszteségekkel, amelyekkel ez az időszak és a járványügyi helyzet jár. Ez mindenkinél szorongást, stresszt válthat ki, s ez az ünnepek közeledtével csak fokozódik. Galgóczi Ágnes kérte, hogy a karácsonyi készülődés idején mindenki fokozottan ügyeljen a járványügyi intézkedések betartására, vásárlás közben viseljünk maszkot, fertőtlenítsük, s ne feledjük, hogy

a plázák kritikus pontjai a járvány terjedésének.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője hangsúlyozta, a szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy biztonságos és hatékony oltóanyag álljon rendelkezésünkre a közeljövőben. Elindult a regisztrációs oldal a vakcina igényléséért. A vakcinainfo.gov.hu oldalán egyelőre felmérik az oltásigényt, de bármilyen új információ lesz az oltóanyagról, annak érkezéséről, hatásáról, az oltás bármilyen részleteiről, az az oldalon olvasható lesz. Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, mivel a kezdeti időszakban csak korlátozott oltóanyag áll majd rendelkezésre, először az egészségügyi dolgozók kaphatnak majd oltást. 

Arra a kérdésre, hogy milyen oltási hatásai lehetnek a vakcináknak, Galgóczi Ágnes elmondta: még nincs oltóanyag, de amint lesz, tájékoztatást adnak róla. Az oltóorvos kötelessége lesz felhívni páciensei figyelmét, hogy a vakcináció milyen reakciókkal járhat. Arról, hogy a gyermekeket is be kell-e oltatni, az osztályvezető elmondta: 

Ezt majd az adott vakcina dönti el. Amelyik oltóanyag gyermekkorban ajánlott, azt érdemes lesz beadatni.

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese ismertette a friss intézkedési adatokat. Mint mondta, az elmúlt napon már csak egy üzletet kellett három napra bezárni a rendőrségnek, de még mindig sokan vannak, akik nem viselik megfelelően a maszkot.

Kiss Róbert alezredes arról is beszámolt, hogy a kétoldalú személyforgalom számára megnyílt a magyar-szlovák határon a Borsod–Abaúj–Zemplén megyei Tornanádaskán levő határellenőrzési pont. A szerda reggel hat óra óta nyitva tartó átkelőn a határforgalom-ellenőrzést és a kétoldalú személyforgalom áthaladását minden nap 18 óráig biztosítják.

Magyarország schengeni belső határszakaszán 131 közúti, vasúti, illetve vízi határátkelőhely és határátlépési pont található. Ebből közúton tíz határátkelőhelyen léphet be a személy- és teherforgalom, kizárólag személyforgalom belépése 31 közúti és két vízi átkelőn lehetséges. Emellett 88 kisebb jelentőségű erdei dűlőutat, turistautat, kavicsos vagy földutat lezártak.

Rovatok