Index Vakbarát Hírportál

Alvászavarral, depresszióval küzdenek az egészségügyi dolgozók

2020. december 11., péntek 16:00

Közös kampányt indítanak az egészségügyi dolgozók mentális egészsége érdekében: az Arctalan Hősök nevű kezdeményezés célja, hogy lelki segítséget nyújtsanak a kórházban dolgozóknak. 

Az erről szóló együttműködési megállapodást a MedSpot Alapítvány, valamint az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara írta alá – írja a webbeteg.hu. A szervezetek kiemelték, hogy a szakemberek számára a karácsonyi időszak még megterhelőbb lehet, ezért fontos, hogy most nagyobb hangsúlyt kapjon az ő lelki támogatásuk.

Egyéni krízis intervenciós konzultációkat biztosítunk, amelyeket igyekszünk úgy online megszervezni, hogy kritikus helyzetben is igénybe tudják venni a kollégák, továbbá csoportos segítő foglalkozásokat tartunk a kórházakban

– írták, hozzátéve: az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával kutatást végeznek, hogy a szakemberek milyen állapotban vannak, s ez hogyan változik. A beszámolóban olvasható, hogy a jelenlegi ismereteik szerint az egészségügyi dolgozók 

elsősorban alvászavarban, depresszióban és poszttraumásstressz-szindrómában szenvednek a megnövekedett terhelést miatt.

Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK dékánja hangsúlyozta: már a pandémia előtt végzett kutatások is azt mutatták, hogy az egészségügyi dolgozókat sokkal több stressz éri foglalkozásuk gyakorlása során, mint más hivatások képviselőit. Mindez pedig csak tovább fokozódott a koronavírus-világjárvány miatt, hiszen nap mint nap szembesülnek az élet-halál kérdésével, valamint az állandó készenlét – amellett, hogy fizikailag is megterhelő – szintén stresszfaktort jelent. A kampánynak Facebook-oldalt is létrehoztak, valamint elkészült a kezdeményezés első videója is. 

Rovatok