Index Vakbarát Hírportál

Az SZFE új vezetése februárban zárná a félévet, a hallgatók már a héten vizsgáznának

2020. december 14., hétfő 13:01

Levélben közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése a hallgatókkal, hogy februárban „pótolhatják” az „elmaradt” tanegységek teljesítését – írja a Színház Online.

Közlésük szerint az új tanterv

lehetővé teszi a hallgatók számára a 2020/2021-es tanév őszi szemeszterében elmaradt tanegységek utólagos teljesítését, valamint a tavaszi szemeszterre tervezett tanegységek akadálytalan felvételét és teljesítését a járványügyi helyzet, az egyetem működését megbénító hallgatói blokád és a sztrájk okozta rendkívüli körülmények ellenére is. Tesszük ezt mindenekelőtt hallgatóink és az őket oktató tanárok érdekében.

A vonatkozó rektori utasítás értelmében

2021. február 1-jétől 19-ig pótolható lesz az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, illetve az elmaradt vizsgák is.

Azt remélik, hogy a soron következő, tavaszi szemeszterben már 

nyugodt körülmények között, fokozatosan megújuló környezetben folyhat a tanulás és az oktatás egyetemünkön.

Az egyetem hallgatói a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata által közzétett Facebook-bejegyzésben elutasították a tervezetet. Mint közölték:

A Színház- és Filmművészeti Egyetem illegitim vezetősége felismerte, hogy dokumentáltan megtartott tanórákat és kurzusokat meg nem történtnek tekinteni nem lehet, így már csak az általa elrendelt felfüggesztéstől számított két hét érvénytelenítéséhez ragaszkodna. A tanév rendjének módosítását elutasítjuk.

A közlemény emlékeztet, hogy a hallgatók nem ismerik el a kuratórium, a kinevezett kancellár és az általános rektorhelyettes személyét. Kiemelték, hogy az oktatás szerintük zökkenőmentesen folyt, és a digitális oktatásra való novemberi átállás sem okozott gondot. Ezért

a hallgatók és oktatók közössége értelmetlennek látja a tavaszi szemeszter meghosszabbítását, melyet az illegitim vezetőség a nem létező körülményekre és szükségtelen pótlásokra hivatkozva másfél hónappal később kezdene el és másfél hónappal később fejezne be, mint rendesen.

Hozzátették:

A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az egyetemen az oktatás nem tekinthető felfüggesztettnek, a Neptun-rendszert ezért működtetni kellene – az oktatók és az oktatásszervezés munkatársai mégsem kapják vissza jogosultságaikat. A vizsgaidőszak ennek ellenére ezen a héten kezdetét veszi.

Mindezek fényében a rendelkezést semmisnek tekintik.

Rovatok