Index Vakbarát Hírportál

Hollik: Attól még, hogy van Szájer-ügy, még meg kell védeni az európai keresztény kultúrát

2020. december 15., kedd 19:11 | aznap frissítve

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: Szájer József levonta az egyedüli helyes következtetést, lemondott tisztségeiről és távozott a közéletből, ugyanakkor az európai keresztény kultúra ma támadás alatt áll, és azt meg kell védeni.

„Ahogy arra a számítani lehetett”, a baloldal nem szavazta meg egyik törvényjavaslatot sem. Ezzel egyértelművé tették, hogy „eszük ágában sincs megvédeni” az európai keresztény kultúrát, „gyermekeink jogait” és a hagyományos családi értékeket – a Fidesz kommunikációs igazgatója a keddi parlamenti szavazások – köztük az alaptörvény módosításának – végeredményét összegezte egy sajtótájékoztatón. 

Értékelése szerint az alaptörvény-módosítással védelmet kaptak olyan alapértékek, amelyeket a „szélsőséges balliberális eszmék folyamatosan ostrom alatt tartanak”. Kifejtette: aggodalommal látják, hogy „a liberális genderszemlélet erőszakos terjedése egész Európában jelen van”, és veszélyezteti „gyermekeink” testi-lelki fejlődését. 

Szájer József ügyére utaló újságírói kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: Szájer József „levonta az egyedüli helyes következtetést”, lemondott tisztségeiről és távozott a közéletből, de – mint hangsúlyozta – „ez egy cseppet sem tántorít el bennünket attól, hogy az európai keresztény kultúra ma támadás alatt áll, és azt meg kell védeni. A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz” – szögezte le.

Rovatok