Index Vakbarát Hírportál

Tizenkét év után fogták el a fojtogatókat

2020. december 15., kedd 15:39

Egy úgynevezett döglött aktát zárt a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya (KR KÜFFO): tizenkét év után sikerült elfogni azt a két férfit, akik 2008. november 20-án betörtek egy idős asszonyhoz, akit addig ütöttek-vertek és fojtogattak, míg az belehalt a sérüléseibe – adta hírül a police.hu.

Azt már 2008-ban megállapították Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, hogy a két férfi éjszaka a nő házához ment nagy fogás reményében. Az asszony házán az egyik ablakot betörték, amire a csépai nő felébredt. A két férfi felváltva bántalmazta az asszonyt, aki segítségért könyörgött, a folyamatos ütlegelések mellett egy párnával is fojtogatták.

2020 nyarán a KR KÜFFO újranyitotta a 2010. december 27-én felfüggesztett ügyet és a technika fejlődése és a kistérségben élő, életkorban számításba vehető, illetve korábban bűncselekmények elkövetésével gyanúsított lakosok elszámoltatása eredményre vezetett, így jutottak el egy harminckilenc éves öcsödi férfihez. A férfi bevallotta a kihallgatásakor, hogy a most harminchat éves, szintén öcsödi rokonával közösen nézték ki az idős asszonyt és lakóhelyét. Elhatározták, hogy sapkában, kesztyűben, arcukat sállal eltakarva otthonában kirabolják az egyedül élő asszonyt, akitől ékszert és készpénzt reméltek.

Két nappal később rokona autójával Csépára hajtottak, majd a házat gyalogosan közelítették meg és fent már említett események után két gyűrűvel, illetve az idős nő füléből kitépett fülbevalóval és elenyésző összegű készpénzzel távoztak. Az elfogott férfi rokonát 2020. december 10-én kapták el a nyomozók. Több mint egy évtized után kell felelniük tettükért. 

Rovatok